A magyar kormányfő – az MTI által idézett cikk szerint – a hivatalos Európában nem kedvelt, mert azt mondja a menekültválságról, amit Brüsszelben senki nem akar hallani: Európának le kell zárnia határait; az arab bevándorlók áradata katasztrófa; ilyen sok muzulmánra nincs szükség, a többségük gazdasági menekült; Németországnak nem kellene annyira nagyvonalúnak lennie. Nem telik el nap , hogy ilyen – politikailag inkorrekt – hangok ne hangzanának el Budapestről.
Weimer emlékeztetett: az osztrák tévében Orbán Viktor félreérthetetlenül követelte, hogy Ausztria és Németország végre tartsa be az EU-jogot, és “világosan jelentsék ki”, hogy nem fogadnak be több menekültet, különben hamarosan sok millió ember özönlik Európába, és lerombolja az itteni kultúrát.
“Az európai baloldal már jó ideje dühöng, és Orbánt szívtelen rasszistaként ábrázolja, de újabban már az EU politikai elitje is szokatlanul éles szavakkal támadja.”
A szerző utalt Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszternek a ZDF német televízióban elhangzott szavaira, amelyek szerint “szégyenkezni kell Orbán Viktor miatt”, illetve idézte azt a kijelentését is, hogy “ha Orbán keresztény, akkor Kim Ir Szen is az”. Az írás alcíme szerint ugyanakkor az Orbánt ostorozó kritika az önmagában való kételkedés jegyeit viseli magán. Ennyire becsmérlő támadásokra eddig csak az európai nacionalizmus legsötétebb napjaiban akadt példa. Az, hogy egy európai csúcsdiplomata egy EU-tagállam kormányfőjét erkölcsileg ennyire “lehordja”, éles fényt vet a feszült brüsszeli helyzetre.
Brüsszel a magyar politika elleni támadásokkal arról is el akarja terelni a figyelmet, hogy az Európai Unió migrációs politikájában jelenleg “minden rosszul megy, ami egyáltalán rosszul mehet”. Nincs közös stratégia, közös kiállás, sem megvalósítható megoldási módok. Olaszországot, Spanyolországot és Görögországot a népvándorlási rohamban továbbra is magukra hagyják, Kelet-Európa és Nagy-Britannia következetesen be akar zárkózni, Németország viszont pontosan ennek az ellenkezőjét, a nyitott kapuk politikáját folytatja – vélekedett Weimer.
A valóság azonban a fennálló jogi helyzetet (a dublini egyezségtől a schengeni szabályokig) kifordítja a sarkaiból. Orbán Viktor brutálisan felfedi a fogyatékosságokat az EU kaotikus rendszerében, mégpedig úgy, hogy csak azért is ragaszkodik az egyezség betartásához, vagyis az európai joghoz.
Minden kísérlet, hogy egy kvótarendszerrel valahogy rendet és igazságot teremtsenek, nemcsak Magyarországon és a többi kelet-európai országon bukik meg, hanem már azon is, hogy a menekültek százezrei szavaznának a lábukkal, újból és újból megpróbálkoznának visszajutni Németországba. Ritkán mutatott az államközösség ilyen siralmas képet, ezért az Orbán Viktor ellen alkalmazott éles hangnem magán viseli az önmagában való kételkedés jegyeit is. Azt, hogy “a gazfickónak a lényeget tekintve a végén még egyszerűen igaza lehet”.
Weimer idézett egy magas rangú brüsszeli diplomatát, aki szerint “Orbán tulajdonképpen csak egy elborzasztó tükröt tart elébünk. Nincs tervünk.” Bírálják a magyar kerítést, de a spanyolt rendben találják. Ragaszkodnak ahhoz, hogy az első EU-tagállamban regisztrálják az érkező menekülteket, de hagyják, hogy nyitott folyosók vezessenek Németországba. Mindenki tudja, hogy határt kell szabni a tömeges bevándorlásnak, de senki nem tudja, milyen formában tegyék, hogy közben a humánum parancsolatát ne sértsék meg.
“Százezrek bonyodalommentes befogadása egyre több embert késztet arra, hogy ugyancsak Európában próbáljon szerencsét.”
A német cikkíró szerint így “Orbán továbbra is Európa sebeiben vájkál”, és egy olyan ember magabiztosságával érvel, aki a hazáját oltalmazza. Az írás idézi a kormányfőt, “senki sem követelheti, hogy Magyarország megváltozzon”. Ellenzi, hogy külső hatásokra megváltozzon Magyarország lakosságának kulturális és etnikai összetétele. Ez csak természetes, nem rasszista, mivel “örülünk, hogy kebabosok vannak a körúton” – zárul a cikk.
