Nagyvilág

A pápa megkönnyítette a válást

A katolikus egyházfő 300 év után módosította egyházi házasságok semmisségi eljárását a kánonjogban.

Gyorsabbá és kevésbé költségessé válik a templomban kötött házasságok egyházjogi semmisségi eljárása a Ferenc pápa által motu proprio (saját kezdeményezésére) kiadott két apostoli levéllel, amelyeket kedden mutattak be a Vatikánban.

A december 8-án – vagyis a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szent év első napján – hatályba lépő jogi reform immár nem teszi szükségessé az eddig előírt másodfokú egyházbírósági ítéletet. Ez azt jelenti, hogy – különleges eseteket kivéve – az egyházmegyés püspök jogi hatáskörébe tartozó első fokú ítélet is elegendő lesz a semmisség kihirdetéséhez. Ez felgyorsítja és kevésbé költségessé teszi az eljárást a hívők számára.

Három évszázad óta először módosult a semmisségi eljárásra vonatkozó kánonjog – hangsúlyozta Pio Vito Pinto püspök, a Rota Romana (szentszéki bíróság) dékánja. Hozzátette, hogy az egyházi házasságok semmiségi eljárására vonatkozó kánonjogi reformot már a jelenlegi egyházfő elődje, XVI. Benedek is tervezte. Ferenc pápa tavaly szeptemberben különleges tanulmányi bizottságot állított fel a semmisségi eljárás megreformálására, amely előkészítette a két pápai dokumentumot.

Pinto püspök hangsúlyozta, hogy a kánonjogi reform az egyházi házasság után polgárilag elvált hívőknek szól. Házasságuk egyházi semmisségét eddig az eljárás hosszadalmassága és költségei is akadályozták. A Rota Romanához többségében a tehetősebbek fordultak, a reform azonban a szegényebbeknek is lehetőséget ad a semmisség eléréséhez. A pápai dokumentum azt szorgalmazza, hogy a semmisségi eljárás teljesen ingyenessé váljon. Az Olasz Püspöki Konferencia (Cei) adatai szerint a semmiségi eljárás miatt a szentszéki bírósághoz forduló olaszokat akár 3 ezer euró (900 ezer forint) költség is terhelheti.

Újdonságot jelent, hogy a kánonjogi reformot az egyházfő két, egyszerre megjelenő dokumentumban rögzítette, mégpedig a Mitis Iudex Dominus Iesus, valamint a keleti egyházaknak szóló Mitis et misericors Iesus című apostoli levélben. A Vatikán honlapján közölt apostoli levelekben Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy a házasság semmisségi eljárásának felgyorsítása nem kérdőjelezi meg a házasság felbonthatatlanságának alapelvét.

A reform annak bizonyítéka, hogy a kánonjognak is lépést kell tartania a korral – jelentette ki Francesco Coccopalmerio bíboros, a Pápai Törvénymagyarázó Tanács elnöke.

A vatikáni sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kánonjogi reform bemutatása megelőzte az októberben kezdődő, a családnak szentelt rendes püspöki szinódust, amelynek egyik kiemelt témáját éppen az egyházi házasság után elvált és polgárilag újraházasodott hívők lelkipásztori kísérése képviseli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik