Nagyvilág

19 éves tini toborzott az Iszlám Államnak

Spanyolországban toborzott harcosokat az IÁ-nak a fiatal lányka, akit egy masszívabb terrorsejttel együtt számoltak fel. A németek adták a fülest.

Őrizetbe vett a spanyol rendőrség egy 19 éves lányt a északkelet-spanyolországi Figueresben, akit azzal gyanúsítanak, hogy együttműködött az Iszlám Állammal (IÁ). A lány tagokat toborzott, elméleti oktatást tartott, majd segítette eljutásukat a terrorszervezethez.

A spanyol belügyminisztérium szerint a fiatal nő nyomára a német hatóságok segítségével akadtak, akik a múlt héten Stuttgartban vettek őrizetbe egy arab férfit, és tőle szereztek információt a lányról. Az akcióval egy aktív terrorista sejtet sikerült felszámolni – állítja a minisztérium.

Idén már 70 embert tartóztattak le és állítottak bíróság elé a spanyol hatóságok a dzsihadistákkal való együttműködés miatt. Legutóbb két hete számoltak fel egy 14 tagú hálózatot, akik Spanyolországban és Marokkóban tevékenykedtek. Az ilyen esetek miatt Spanyolország továbbra sem enyhít azon a terrorkészültségi fokozaton, amit június végén, a Tunéziában, Franciaországban és Kuvaitban végrehajtott merényletek miatt emelt meg – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik