Nagyvilág

Hullanak az arab koalíció katonái Jemenben

45 olyan külföldi katona halt meg Jemenben, akik a síita lázadók ellen harcolnak a szaúdiak koalíciójának tagjaként. A szaúdiak már nemcsak bombáznak, hanem szárazföldi csapatokkal is behatoltak az országba.

Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein 45 katonája halt meg Jemenben a húszi lázadók elleni, Szaúd-Arábia vezette szövetséges műveletben – közölte a WAM hírügynökség pénteken. Korábban az emírségek erőihöz tartozó 22 katona haláláról szólt a jelentés.

A Szaúd-Arábiába menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök kormányához hű jemeni biztonsági erők szerint a katonák akkor vesztették életüket, amikor egy, a húszi fegyveresek által kilőtt rakéta csapódott egy fegyverraktárba Marib tartományban. Húszi tisztviselők megerősítették, hogy a lázadók valójában kilőttek egy Tocska (Pont) típusú szovjet rakétát. Ez volt a szövetséges erők között a legtöbb áldozattal járó veszteség a eddig.

Jemenben hónapok óta harcolnak egymással az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók és az előlük külföldre menekült Hádi elnök erői. Szaúd-Arábia a felkelők visszaszorításáért nyolc arab ország támogatásával márciusban légi hadműveleteket indított.

Jemen-haboru(960x640).jpg (jemen, )
Jemen-haboru(960×640).jpg (Array)

Az al-Arabíja hírcsatorna múlt héten arról számolt be, hogy szaúdi szárazföldi csapatok hatoltak be Jemen területére, az ott dúló belháború kirobbanása óta először. Rijád katonáinak a szomszédos országba vezénylésével el akarja tántorítani a húszi lázadókat attól, hogy Szaúd-Arábia területére lőjenek. A szaúdi erők néhány kilométer mélyen nyomultak előre az észak-jemeni Szaada tartományban.

A héten súlyosbodtak a harcok Marib tartományban, miközben a szembenálló felek egy kritikus csatára készülnek. A jemeni kormányerők tisztviselői közölték, a tervek szerint Marib, majd al-Dzsavf tartományból üldöznék ki a húszikat. Ezek után Szaada tartomány, a húszik de facto fellegvára ellen indítanának offenzívát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik