Nagyvilág

“Ez a nő rohadt letargikus, egyszerűen megpróbálja csöndben végigülni az egész balhét”

Ha Orbán Viktornak nem is, Európában tényleg van olyan politikus, akinek árthat a menekültügy. Merkel megpróbál egyensúlyozni a szélsőjobb és a menekültek között, és ha elesik, Európa széthullik a varrások mentén.

Tényleg komoly válság van Európában. Annyira, hogy Angela Merkel, és most kapaszkodjon meg, indulatos beszédet mondott. A német kancellár szerint, ha a többi uniós ország nem veszi ki a részét a menekültek befogadásából, akkor az a schengeni szerződést veszélyezteti. Ha a szerződésnek vége lenne, Európa szétesne a varrások mentén.

Merkelnek van oka az aggodalomra. A menekültáradat nagyon egyenlőtlenül oszlik el Európában. Fejenként a németek, osztrákok és svédek fogadják be a legtöbb menekültet, miközben Kelet-Európa, élén Magyarországgal, nem hajlandó együttműködni. A németek szerint ez így nem lesz rendben, nekik is vannak határaik.

Nyolcszázezer menekült

Pedig a németek kifejezetten befogadóak a menekültekkel. Németország arra számít, hogy a mostanii hullám nyolcszázezer embert küldhet hozzájuk, a tavalyi négyszeresét. Merkel is nagyon vékony vonalon egyensúlyozik, mert nem akar sem kirekesztő lenni a menekültekkel, sem engedni a többi ország nyomásának és elvinni az egész balhét.

Pedig Németországban is gyakoribbak lettek a széljobbos támadások a menekültek ellen. Több új menekülttáborban gyújtogattak, Merkelt pedig azzal vádolták, hogy túl megengedő az erőszakkal szemben. A rasszista szlogenekre a kancellár csak annyit mondott, hogy ne kövessék őket.

Túl gyakran van tele az emberek szíve sztereotípiákkal, hidegséggel, és igen, rasszizmussal.

Merkel kereken kimondta, hogy a dublini szerződés, ami a menekültek kezeléséért lenne felelős, nem működik. Ritkán beszél ennyire dühösen, és nagyon úgy tűnik, hogy a németek nem fogják csak úgy elfogadni, hogy a többiek nem teszik a dolgukat. Persze Németország nyilvánvalóan nem szeretné, hogy szétessen a schengeni zóna, de azért fenyegethetnek.

Sokan szívnának

Mert az emberek, áruk és szolgáltatások szabad áramlása nagyon sokat ártana például a cseheknek és a lengyeleknek, akik gyakorlatilag Németország közelségéből és a nyitott határból gazdagodtak meg.

A kancellárt egyébként mostanában sokszor hozzák zavarba a menekültekkel és bevándorlókkal. Nemrég volt egy kifejezetten kínos pillanata, amikor egy palesztin menedékkérő kislány tökéletes németséggel sírva kérdezte meg tőle, hogy miért nem maradhat Németországban, amikor pont ugyanúgy tanulni szeretne, mint az osztálytársai. Merkel pedig kifejezetten érzelemmentes robotnak tűnt, amikor megpróbálta megnyugtatni.

A múlt héten pedig Drezdába utazott, hogy meglátogasson egy menekülttábort. Előtte sokat kritizálták, hogy egyáltalán nem szólalt meg, miután több szélsőjobbos támadás történt külföldiek ellen.

Két tűz között

Drezdában is hasonlóan fogadták, kiabáltak, beszóltak neki. Volt aki azt mondta, hogy a németeknek mindenre van pénze, csak a saját népére nem. Merkel megint két tűz közé került. Sokan azt várják tőle, hogy legyen befogadóbb, sokan pedig azt, hogy lépjen fel keményebben.

Merkel erre annyit mondott, hogy mindenkivel toleránsak, csak azokkal szemben nem, akik nem akarnak segíteni. Végül még a CDU szociáldemokrata koalíciós partnere is otthagyta őket. A szocdemek vezetője személyesen kérte Merkelt, hogy szólaljon már meg az erőszakkal szemben.

Erre mondta végül azt a kancellár, hogy a leghatározottabban elítéli az erőszakot. Nem kifejezetten kemény szavak. Na, erre reagált Constantin Gürköff, egy 75 éves nyugdíjas, ennél egy kicsit talán határozottabban.

Ez a nő rohadt letargikus, egyszerűen megpróbálja csöndben végigülni az egész balhét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik