Nagyvilág

Bulgáriában is elfogtak egy embert a halálfurgon miatt

Maga a bolgár belügyminiszter mondta el a tévében, hogy lekapcsolták a 71 ember halálával végződő tragédia hatodik feltételezett felelősét.

Bulgáriában őrizetbe vettek egy újabb gyanúsítottat az ausztriai A4-es autópályán 71 migráns halálát okozó tragédia ügyében – közölte kedden a bolgár televízióban (bTV) Rumjana Bacsvarova bolgár belügyminiszter. “Már mindenkit őrizetbe vettek, akinek köze volt a tragédiához” – jelentette ki a dpa szerint.

Ezzel hatra emelkedett az őrizetbe vett gyanúsítottak száma. A korábban őrizetbe vettek közül három bolgár és egy afgán embercsempészt a Kecskeméti Járásbíróság szombaton előzetes letartóztatásba helyezett, hétfőn pedig a Kecskeméti Járási Ügyészség kezdeményezte egy további bolgár embercsempész előzetes letartóztatását.

Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, Magyarországon továbbra is öt gyanúsítottja van az ügynek. Cáfolta az osztrák APA hírügynökség kedd délelőtti jelentését, miszerint a tragédiával összefüggésben Magyarországon is őrizetbe vettek egy újabb gyanúsítottat, és így hétre nőtt az összes őrizetbe vettek száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik