Nagyvilág

Hajószerencsétlenség: sok menekült meghalt a líbiai partoknál

Egy újabb menekülthajó süllyedt el Líbia partjainál vasárnap, a szerencsétlenségben legalább harminchét ember meghalt.

A líbiai fővárostól keletre fekvő Homsz település partjainál süllyedt el a hajó – közölte Mohamed am-Miszrati, a Vörös Félhold szóvivője Tripoliban. Az első jelentések még hét halottról szóltak. Egyelőre nem tudni, hány ember tartózkodott a hajón Korábban, csütörtökön akár kétszáz, Európába induló menekült is meghalhatott két egymást követő hajóbalesetben Zuára város közelében. Az első hajó közel ötven embert szállított, a második vízi járműben, amelyik órákkal később süllyedt el, mintegy négyszázan zsúfolódtak össze. A líbiai Vörös Félhold humanitárius szervezet szerint 198-an élték túl a hajószerencsétlenséget.

A tunéziai határ mellett lévő Zuára az Olaszországba irányuló embercsempészet fő kikötővárosa.

Az 1770 kilométeres földközi-tengeri partszakasszal rendelkező Líbiában összeomlott a Moamer Kadhafi elnök 2011-es bukása és halála után kezdődött politikai átmenet folyamata. Azóta káosz uralkodik az országban, Líbiának két kormánya és két parlamentje van, egyes térségek uralmáért pedig egymással versengő fegyveres milíciák harcolnak.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pénteki jelentése szerint idén eddig 332 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Európába, közülük több mint 218 ezren Görögországban, további 111 ezren pedig Olaszországban értek partot. A genfi székhelyű szervezet szerint az idén már legalább 2636-an haltak meg a menekültek közül, akik hajóval kísérelték elérni Európát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik