Nagyvilág

Tiencsini robbanások: kormányilletékesek, tisztségviselők bilincsben

A kínai rendőrség őrizetbe vett 12 embert és 11 hatósági személy ellen indított vizsgálatot a tiencsini ipari telepen történt robbanásokkal összefüggésben, amelyek legkevesebb 139 emberéletet követeltek - közölte csütörtökön a közbiztonsági minisztérium.

Az őrizetbe vett személyek között van a telepet működtető vállalat elnöke és helyettese, illetve igazgatóbizottsági tagok is. Azzal gyanúsítják őket, hogy vállalatuk engedély nélkül tárolt veszélyes anyagokat.

A kínai főügyészség az esettel összefüggésben 11 tiencsini kormányilletékes és állami vállalat alkalmazottja ellen indított vizsgálatot szolgálatszegés és hivatali tisztséggel való visszaélés miatt. A hatósági vizsgálatban érintettek között vannak a fuvarozást szabályozó hatóságok illetékesei, munkavédelmi és földhivatal tisztségviselők. Egyesek közülük illetéktelenül adtak ki engedélyeket veszélyes vegyi anyagok feldolgozására és gondatlanul felügyelték az ágazatot.

Az augusztus 12-én történt robbanásokban és az azokat követő tűzvészben legfrissebb hírek szerint 139-en haltak meg. Több mint két héttel a történtek után még mindig 34 embert eltűntként tartanak nyilván a hatóságok. A detonációk csaknem 17 ezer háztartásban okoztak károkat az ipari telep két kilométeres körzetében.

Az előzetes becslések szerint a biztosított kár összege 1-1,5 milliárd jüan (43,5-65 milliárd forint) között lehet. Az érintett területen több mint 8 ezer új autó vált ronccsá. Megfigyelők szerint a jelentős veszteség arra fogja ösztönözni a biztosítótársaságokat, hogy a jövőben körültekintőbben járjanak el ügyfeleik ellenőrzésekor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik