Nagyvilág

Dél-Korea és Amerika közösen leckézteti Phenjant

legiero(210x140).jpg (Array)
legiero(210x140).jpg (Array)

Hadgyakorlatot tartott Dél-Korea és az Egyesült Államok nyolc vadászrepülőgépe szombaton, hogy ezzel demonstrálják a két szövetséges ország egyesített légierejének fölényét a katonai lépésekkel fenyegetőző Észak-Koreával szemben - közölte a dél-koreai egyesített vezérkari főnökség egy tisztviselője.

A katonai repülőgépek Dél-Korea – északi szomszédjával határos – Kjonggi tartománya felett hajtották végre a manővereket, amelyeken elsősorban légicsapásokat gyakoroltak. A gyakorlat figyelmeztetés Phenjannak, hogy Szöul és amerikai szövetségesei nem fogják tolerálni semminemű provokációját – tette hozzá a tisztviselő.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken teljes harckészültségbe helyezte országának a két Korea határtérségében állomásozó fegyveres erőit. Phenjan ultimátumot adott Szöulnak, hogy amennyiben nem hagy fel a határon túlra irányuló, propagandatartalmú műsorszórásával szombaton dél-koreai idő szerint délután öt óráig (magyar idő szerint délelőtt tíz óráig), katonai lépéseket fog tenni.

A két Korea vezetőinek tanácsadói megegyeztek, hogy a határidő lejártakor találkoznak a két ország közötti demilitarizált övezetben található Panmindzson határfaluban – közölte a dél-koreai elnöki hivatal szombaton. Hozzátette, hogy a találkozót Phenjan kezdeményezte.

A két országot elválasztó demilitarizált övezetben a múlt héten felrobbant egy akna és súlyosan megsebesített két dél-koreai katonát. Ez az eset késztette Szöult arra, hogy tizenegy év után újraindítsa a műsorszórást a határon túlra. Észak-Korea tagadta, hogy az ő emberei telepítették volna az övezetbe az aknát. A dél-koreai hadsereg csütörtökön tüzérségi sorozatok tucatjait lőtte ki válaszként arra, hogy a területén egy feltételezhetően északról kilőtt lövedék csapódott be a phenjani rezsim elleni propagandát harsogó hangszóróinak irányában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik