Nagyvilág

Könnygázzal a menekültek ellen Macedóniában

menekült, Debrecen (Array)
menekült, Debrecen (Array)

A macedón rohamrendőrség szemtanúk egybehangzó beszámolói szerint könnygázt és riasztógránátokat vetett be pénteken, hogy feloszlasson egy több ezer fős, bevándorlókból álló tömeget a görög-macedón határon. Az érintettek a senki földjén rekedtek, miután a macedón vezetés – épp a migránsválság miatt – előző nap rendkívüli állapotot hirdetett az ország déli részére, s közölte: megpróbálják megakadályozni a menekültek tömegeinek bejutását.

A 3000 bevándorló a hideg éjszakát a szabad ég alatt töltötte, és péntek reggel többször is megpróbált áttörni a rendőrök sorfalán. Az összetűzésekben legalább nyolc ember megsérült a görög hatóságok szerint. A macedón rendőrség viszont tagadta, hogy bármiféle incidens történt volna, s azt állították, hogy nem vetettek be könnygázt.

“Nem értem, miért csinálják ezt velünk” – nyilatkozott az AP amerikai hírügynökségnek Mohamed Vahid, aki Irakból menekült el. “Nincs útlevelem vagy más személyi okmányom. Nem tudok visszafordulni és nincs hova mennem. Itt maradok a végsőkig” – tette hozzá.

“Mi Németországba akarunk menni egy jobb élet reményében, mert Szíriában mindent leromboltak” – mondta Amina Aszmani, miközben férje kezét fogva 10 napos kisfiában gyönyörködött, akit útközben, egy görög szigeten szült meg.

A családnak 250 szíriai menekülttel együtt sikerült keresztüljutnia a határon, és el tudtak jutni a határhoz közeli Gyevgyelija vasútállomására, ahol felszálltak egy vonatra, amely közelebb viszi őket a hőn áhított célhoz. “A rendőrség csak azért engedett fel minket a vonatra, mert megsajnálták a babánkat” – jegyezte meg.

A gyevgyelijai állomásra az utóbbi napokban ezrével érkeztek a migránsok. Az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint állítólag megszűnt az a korábbi gyakorlat, hogy a rendőrök ideiglenes dokumentumokat állítottak ki az érkezőknek, hogy folytathassák útjukat észak felé.

“A rendőrök már nem adnak nekünk papírokat. Lehet, hogy vissza akarnak küldeni Görögországba” – panaszkodott egy névtelenül nyilatkozó fiatalember.

“Nem akarunk visszafordulni. Kimerített minket az utazás, és belefáradtunk a szíriai helyzetbe. Nem akarunk háborúzni. Apámat megölte egy lövedék. Nincs már ott senkim és nincs ott maradásom” – mesélte a 24 éves férfi, aki biológiát tanult Damaszkuszban, az egyetemen.

 Szkopjéban csütörtökön jelentették be, hogy a macedón kormány kihirdette a rendkívüli állapotot az ország déli és északi határsávjában a balkáni államba érkező migránstömegek miatt. A macedón rendőrség a macedón-görög határszakaszon járőrözik, ahol megpróbálják megakadályozni a migránsokat abban, hogy bejussanak az országba. Nikola Gruevszki macedón kormányfő csütörtökön hangsúlyozta: országának nincs kapacitása arra, hogy ellássa és segítse a naponta az országba érkező mintegy kétezer migránst. Hamarosan tovább nő a számuk, napi 3-4 ezerre – fűzte hozzá. Csak az utóbbi egy hónapban majdnem 39 ezer migránst regisztráltak Macedóniában, többségük Szíriából indult útnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik