Nagyvilág

Lesifotós kapta le az oroszlángyilkos fogorvost

A nagy felháborodást kiváltó eset óta Walter Palmer kínosan igyekszik kerülni a nyilvánosságot, de most címlapra került.

Először kapták le lesifotókon Walter Palmert azóta, hogy megölte a zimbabwei nemzeti park híres oroszlánját, Cecilt. A nagy múltú brit lap internetes kiadása címlapon futtatja a világ leggyűlöltebb vadászának fényképét, aki az eset óta igyekezett elbújni a nyilvánosság elől.

Úgy tudni, az 55 éves fogorvos 35 ezer fontot fizetett ki azért, hogy íjjal végezhessen az állattal, amelynek életét egyébként az Oxford University is tanulmányozta egy ráerősített jeladóval. Helyi segítőtársát felelősségre vonják az értelmetlen illegális vadászat miatt, de Palmert nem valószínű, hogy kiadnák Zimbabwénak.

Robert Mugabe, az afrikai ország elnöke múlt heti beszédében saját népét bírálta: azt mondta, nem voltak képesek megvédeni egy nemzeti kincset az idegen vandáloktól. Hírességek is felháborodásukat fejezték ki: Sir Roger Moore azt mondta, hogy amit Palmer művelt, az a gyávák időtöltése, Sharon Osbourne pedig értetlenségének adott hangot, hogy ezek után ki akar egy gyilkos fogorvoshoz menni.

Palmernek egyébként nem Cecil megölése volt az első cselekedete, amivel bőven túlment az etikus vadászat határain: 2006-ban egy medvét vadásztak le, ezért háromezer dollárra büntették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik