Nagyvilág

Belgium is ráerősít a határaira

menekultek(960x640).jpg (Array)
menekultek(960x640).jpg (Array)

Bővítik az idegenrendészeti hatóságok szakember- és műszaki ellátottságát, hogy nagyobb fennakadások nélkül intézhessék az országba érkező menekültek ügyét.

A Le Soir szerint júliusban egy nyugodtnak mondható munkanapon mintegy 80-90 új menekültkérelmet nyújtottak be az illetékes hivatalokhoz. Múlt pénteken azonban ez a szám jóval magasabb, 180 volt. A belga hatóságok azzal számolnak, hogy augusztusban túllépheti a háromezret a menedékkérők száma. A menekültek 30 százaléka Irakból, 17 százaléka Szíriából, 12 százaléka Afganisztánból, 9 százaléka pedig Szomáliából érkezett.

A brüsszeli kormány e hónap elején úgy döntött, hogy 2750-nel bővíti a migránsok elhelyezésére szolgáló helyek számát. Miután azonban Tournai város önkormányzatával vitába bonyolódtak a központi hatóságok, egyelőre elhalasztották annak a tervnek a megvalósítását, hogy egy korábbi laktanyát alakítsanak át befogadóállomássá.

A pénteki szövetségi kormányülésen már csak 900 új férőhely biztosítását szavazták meg azzal, hogy ideiglenes jelleggel hat-hat fő elszállásolására alkalmas “mobil lakóegységekben” helyezik majd el az újabb érkezőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik