Nagyvilág

Cameron azt mondja, amit Orbán

A brit miniszterelnök a BBC-n intett be az illegális migránsoknak.

“Tudjuk, hogy a világ minden biztonsági intézkedése sem lenne elég” megakadályozni, hogy illegális migránsok jussanak be Nagy-Britanniába – erről David Cameron beszélt ma a BBC-n.

A kormányfő szerint ugyan javult a helyzet az országát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagút francia oldalán -ahol még mindig gyakoriak az inzultusok -, de Calais-nál továbbra is rengetegen várnak arra, hogy vonatra, kamionra kapaszkodva átjussanak a túlpartra.

Gazdasági bevándorló? Nem kell

Cameron – Orbán Viktorhoz hasonlóan – azzal érvel, hogy „különbséget kell tenni az üldöztetés elől menekülők és a gazdasági okokból útra kelők között”. Utóbbiaknak “nem mondhatjuk, hogy jöjjenek… a bevándorlásnak megvannak a maga törvényes módjai, és ezek közé nem tartozik az, hogy vonatokra és teherautókra felugorva, illegális úton jutnak be az országba.”

A lényeg: „Nagy-Britannia biztosítja a határait.”

Fotó: MTI

A miniszterelnök, akit amúgy második kormánya első száz napjának legfontosabb ügyeiről kérdeztek, kijelentette: „Meg kell törni azt az automatizmust, hogy a menekültek, akik hajóra szállnak a Földközi-tengeren, letelepedési jogot kapnak Európában… a menekülteknek ott kellene benyújtaniuk menedékkérelmüket, ahol először az Európai Unió területére érnek, legyen ez akár Olaszország vagy Franciaország.”

Vagy éppen Magyarország – csak ennyire messzire még egy Cameron sem veti a tekintetét.

A kormányfő azon van, hogy „jogcím nélkül senki se tartózkodhasson az országban”, ennek érdekében javasolja, “nehezebbé kell tenni, hogy jogosítványt szerezzenek, bankszámlát nyissanak, lakást béreljenek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik