Nagyvilág

Egy sikeres bevándorlón ámulnak a britek, aki ráadásul magyar

gyorfi-roza-oxford(960x640).jpg (Array)
gyorfi-roza-oxford(960x640).jpg (Array)

Győrfi Róza most fejezte be a gimnáziumot, évfolyamelsőként vették fel Oxfordba. Ráadásul nem egy magániskolából, hanem egy brit állami középsuliból.

A brit sajtó egy magyar lány történetén pörög, mert Győrfi Róza olyat tett, mint még soha, írja az Index. Ugyanis az állami Southfields Academy fennállása során ő az első, akit felvettek az Oxfordba, az angol itv rögtön készített is fele egy riportot.

Az összeállításból pedig kiderül, hogy mi a magyar lány sikerének a titka. Ugyanis a bevándorlók gyermekei sokkal jobban tanulnak és sokkal szorgalmasabbak is a brit társaiknál.

Róza különórákra is járt a gimnázium alatt, óráról órára tanult, az igazgatónője is arról beszélt a videóban, hogy a lány és a többi külföldről érkező gyerek nem lógnak, nem késnek, hiszen jobb életet szeretnének maguknak, sokkal több bennük az ambíció, mint brit társaikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik