Nagyvilág

Az uniós biztos is brutális menekültválságról beszélt

bevandorlok(960x640).jpg (Array)
bevandorlok(960x640).jpg (Array)

A második világháború óta eltelt idő "legrosszabb menekültválságával" kell most szembenéznie a világnak - mondta.

“Amit tennünk kell, és amit az (Európai) Bizottság már tesz is, az az, hogy a rendszerünket úgy kell alakítani, hogy megfelelő, civilizált és európai módon tudjuk kezelni ezt a problémát” – hangsúlyozta Dmitrisz Avramopulosz egy sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a világon a második világháború óta nem volt példa ilyen mértékű menekültválságra.

Avramopulosz szólt arról is, hogy az Európai Bizottság további pénzügyi segítségnyújtás lehetőségét vizsgálja a menekültáradat kezeléséhez Magyarországnak, Görögországnak és Ausztriának. Elmondta, hogy jelenleg egy független bizottság egy osztrák támogatási kérelmet vizsgál. Hasonló kérelemre számít a bizottság Franciaország részéről is, tekintettel a calais-i menekültválságra. Közölte, hogy napokon belül Calais-ba utazik, hogy a helyszínen tájékozódjék, és törökországi látogatást is tervez, ahol az ottani kormánnyal szintén a bevándorlásról fog tárgyalni.

Szerinte az európai uniós tagállamok közül Olaszország és Görögország mellett Magyarország van a legjobban kitéve a menekültáradatnak. Kitért arra, hogy a bizottság Magyarországtól csütörtökön egy 8 millió eurós (közel 2,5 milliárd forintos) rendkívüli segélyre vonatkozó kérést kapott, amelyet az uniós hatóságok késlekedés nélkül “kezelni fognak”. Szólt arról is, hogy Budapest kezdeményezésére szeptember végén vagy október elején magas szintű konferenciát tartanak Magyarországon a Nyugat-Balkán felől Magyarországra irányuló megnövekedett menekülthullám okozta kihívások kezelésére.

A biztos kiemelte, hogy Magyarország az Európai Unióba irányuló migráció egyik kapuja lett. Az elmúlt hónapban 35 ezer menekült érkezett az országba – emlékeztetett Avramopulosz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik