Nagyvilág

Felszólították a pápát: ítélje el a melegházasságot és az újraházasodók áldozását

papa(210x140).jpg (Array)
papa(210x140).jpg (Array)

Közel félmillió katolikus írta alá azt a petíciót, amelyben felszólítják a pápát, hogy ítélje el az azonos neműek házasságát, amely szerintük "ellentétes Isten és a természet törvényével", és tiltsa meg az újraházasodó elváltak számára az áldozást.

A www.filialesuplique.org oldalon több mint 462 700 ember írta alá a család jövőjéről Ferenc pápához intézett “folyamodványt”.

Abban ara kérik az egyházfőt, határozottan erősítse meg az egyháznak a házassággal kapcsolatos tanítását, amely szerint az elvált és újabb polgári házasságot kötött katolikusok nem áldozhatnak, az azonos neműek házassága ellentétes Isten és a természet törvényével.

Az életpárti (abortuszellenes) katolikus szervezetek szövetségeként bemutatkozó hívek kezdeményezését mintegy száz egyházi középvezető is támogatta. Ez utóbbiak között van számos, fejlődő országbeli püspök, valamint a katolikus konzervatívok egyik vezéralakjának számító Raymond Burke amerikai bíboros.

A pápa szinódust hívott össze októberre, amelynek a család lesz a témája. A 2014 őszén tartott első – viharos viták kísérte – szinódus után a mostani tanácskozás feladata, hogy ajánlásokat dolgozzon ki a pápa számára. Augusztus elejei heti audienciáján Ferenc pápa felszólította az egyházat, ne bánjon kiközösítettekként az újraházasodott elváltakkal, de nem kérdőjelezte meg a házasságra vonatkozó dogmát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik