Nagyvilág

Eltűnt maláj gép: itt a legújabb verzió a rejtélyre

eltűnt maláj gép (Array)
eltűnt maláj gép (Array)

Amióta megtalálták az MH370-es szárnydarabját Réunion partjainál, a malájok újra elkezdték vizsgálni, pontosan miért és hogyan zuhant le a repülő. A kormány publikálta a legújabb jelentést, ugyan csak kicsivel, de okosabbak lettünk.

A csűrőfékszárny darabról először csak annyit sikerült megállapítani, hogy egy Boeing 777-es darabja, később a maláj kormányfő bejelentette:

„Ma, 515 nappal azután, hogy a gép eltűnt, szomorú szívvel közölnöm kell, hogy a nemzetközi szakértői csoport határozottan megerősítette: a Réunion szigetén talált repülőgép-roncsdarab tényleg az MH370-es járatból származik.”

Hiú remény a családoknak

A maláj közlekedési miniszter azt mondta, üléspárnákra és repülőgép-ablaküvegekre is rábukkantak a Franciaországhoz tartozó, indiai-óceáni Réunion szigetén, a franciák cáfoltak, nincs olyan információjuk, hogy újabb roncsdarabokat találtak volna.

Az eltűnt repülőgépen utazók hozzátartozói kézzel írott közleményben kétségüket fejezték ki, hogy az említett csűrőlap valóban a maláj légitársaság eltűnt gépének alkatrésze volt. „Az MH370 járat utasainak valamennyi hozzátartozója” nevében közzétett közleményben az aláírók azt követelték, hogy a malajziai kormány magas rangú képviselője találkozzon velük Pekingben, és adjon magyarázatot a történtekre.

De Abdul Aziz Kaprawi malajziai helyettes közlekedési miniszter szerint „közel van” az MH370 járat rejtélyének tisztázása.

Függőlegesen becsapódott?

A szárnydarab megtalálása után újra nekiálltak a szakértők, miként tűnhetett el a gép. Eddig az egyik legvalószínűbb magyarázatnak az tűnt, hogy a Boeing orral csapódott a vízbe. Katari kutatók szerint ez a megoldás arra a rejtélyre, hogy miért nem sikerült sokáig rábukkanni a roncsokra. Úgy vélték, merőlegesen csapódhatott az Indiai-óceánba a gép és egy percen belül lemerülhetett az óceán fenekére.

De ez a teória megdőlni látszik, a maláj kormány legújabb jelentése szerint, írja a Business Insider. Azt eddig is tudtuk, hogy a megtalált szárnydarab több ezer kilométert sodródott, hiszen Réunion partjainál találták meg, a gép pedig Kuala Lumpurból tartott Pekingbe. David Soucie repülésbiztonsági szakértő a CNN-nek korábban azt mondta, hogy a szárnyat egy „váratlan ütközés” szakíthatta le a helyéről.

 Ez az MH370-es, a nyíl pedig mutatja, mit találtak Réunionnál

A megtalált darab tele volt kagylókkal, ezért valószínűnek tartják, hogy hosszú ideig lehetett a tengerben. Az Independent Group által összegyűjtött adatok szerint a gép valahol az Andamán tenger felett tűnt el a radarok képernyőjéről. A nyílt óceán felett, több mint 4800 kilométerre Réuniontól.

Nem. Siklott, majd elmerült

Zaaim Redha Abdul Rahman, aki már korábban is elemezte a repülési adatokat, most azt a verziót találja a legvalószínűbbnek az MH370-essel kapcsolatban, hogy egész egyszerűen landolt a vízen (nem becsapódott), sokáig siklott az óceán felszínén, majd anélkül, hogy darabokra szakadt volna a gép, lassan lesüllyedt. Azt azonban nem zárta ki, hogy a nemrég megtalált szárnydarab néhány kisebb darabbal együtt leszakadt volna.

 Itt tűnt el, itt találták meg a roncsdarabot

Rahmna azért ennyire biztos teóriájában, mert eddig nem találtak tömegével repülő-darabokat.

„Ha erőteljes becsapódás lett volna, a gép darabokra törik és szinte biztos, hogy nem kell másfél évet várni arra, hogy roncsdarabokat találjunk”, mondta a maláj hírügynökségnek, majd hozzátette: „a Réunion partjainál talált csűrőfékszárny is megerősíti ezt a feltételezést, az is – a kagylókat leszámítva – viszonylag épp állapotban volt. Még egyszer mondom, ha függőlegesen, orral csapódik be a gép, csak miniatűr darabokat találhattunk volna.”

A szakértő azt sem tartja kizártnak, hogy a most megtalált szárnydarab a géppel együtt süllyedt le, majd már az alámerült gépről szakadt le és úgy kezdett el sodródni. Közben a kutatócsapatok tovább folytatják a munkát az Indiai-óceán déli részén, hátha rábukkannak a gépre.

A Maldív-szigetekre is sodródtak?

A maláj kormány közölte, szakértőket küld a Maldív-szigetekre, hogy megvizsgálják az ott partra mosott, a jelentések szerint roncsdaraboknak tűnő tárgyakat, de hozzátették: még korai lenne találgatásokba bocsátkozni arról, hogy azok a tavaly eltűnt malajziai utasszállító repülőgéphez tartoztak-e.

Az ismeretlen eredetű tárgyakat médiajelentések szerint az utóbbi hetekben találták egy Maldív-szigeteki atollon, de azok csak azután keltették fel a hatóságok érdeklődését, hogy a Franciaországhoz tartozó, indiai-óceáni Réunion szigetén – a maláj kormányfő bejelentése szerint – megtalálták a rejtélyes körülmények között eltűnt Boeing 777-es gép csűrőlapját.

 Ezt találták Réunionnál
Kép: MTI / EPA / Raymond Wae Tion 

Liow Tiong Li maláj közlekedési miniszter közleményében azt írta, Kuala Lumpur szakértői csoportot küld a Maldív-szigetekre, hogy előzetes vizsgálatokat végezzenek a partra mosott tárgyakon. Azt is leszögezte azonban, hogy korai lenne találgatásokba bocsátkozni a tárgyak eredetéről, és az alaptalan spekuláció csak további stresszt okozna az áldozatok hozzátartozóinak. Egyelőre az sem biztos, hogy repülőgép-alkatrészekről van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik