Nagyvilág

Hetven év után most talált egymásra anya és lánya

A második világháború szakította szét őket. A Németországban nevelkedett nő sokáig azt hitte, hogy olasz anyja meghalt.

Hetven év után először találkozott a 71 éves Margot Bachmann kilencvenkét éves édesanyjával – tudósít az MTI. Az anya 1944-ben Németországban dolgozott, ahol gyermeke született egy német katonától. Egy évvel később tért vissza Olaszországba. A kislányt a német apa nevelte fel – azt elmondta neki, hogy anyja olasz volt, de azt hazudta neki, hogy meghalt.

Bachman azonban kételkedni kezdett, végül megkereste és meg is találta anyját. Azt mondta: nem hitte volna, hogy még életben találja.

Az Olasz Vöröskereszt szóvivője kisebb csodának nevezte a találkozást. Az még gyakori, hogy a háború során elszakadt testvérek újra találkoznak, de már egyre kevesebben élnek a világégés túlélői közül. Az anya keresése évekig tartott, de nagy szerencse volt, hogy miután visszatért szülőföldjére, onnan már nem költözött sehova.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik