Nagyvilág

Most először helyeztek adminisztratív őrizetbe szélsőséges zsidót Izraelben

Izrael-tank-es-ima(960x640).jpg (Array)
Izrael-tank-es-ima(960x640).jpg (Array)

Fél évig őrizetben maradhat vádemelés nélkül.

Izraelben először alkalmaztak adminisztratív őrizetben tartást egy zsidó szélsőségessel szemben, aki a rendelkezés értelmében fél évig is őrizetben maradhat vádemelés vagy bírósági ítélet nélkül, írta a helyi sajtó.

Móse Jaalon védelmi miniszter hivatala kedden késő este közleményben tudatta, hogy az utóbbi időben elkövetett erőszakos cselekményekkel és terrortámadásokkal kapcsolatban őrizetbe vettek egy izraelit, Mordeháj Mejert.

A tárca nem részletezte az ellene felmerült gyanút. A sajtó ugyanakkor azt írta, hogy Mejer személye egy észak-izraeli templom elleni támadással, valamint egy jeruzsálemi palesztin tulajdon elleni támadással hozható összefüggésbe. A 18 éves fiatalt korábban kitiltották Ciszjordániából és Jeruzsálemből – derült ki a médiajelentésekből.

A mostani intézkedés a zsidó szélsőségesek elleni határozottabb fellépés bizonyítéka – áll az AP amerikai hírügynökség kommentárjában. A múlt héten a szélsőségesek két, halálos áldozattal járó támadást hajtottak végre. Ciszjordániában felgyújtottak egy épületet, aminek következtében életét vesztette egy másfél éves palesztin kisgyerek, míg szülei és bátyja megsérültek.

Egy másik erőszakos cselekményt Jeruzsálemben, egy melegfelvonuláson követtek el, ahol egy ultraortodox zsidó szélsőséges megkéselt legalább hat embert, köztük egy 16 éves lányt, aki később belehalt sebesüléseibe.
Móse Jaalon az erőszakcselekmények hatására engedélyezte vasárnap a zsidó szélsőségesekkel szemben is az adminisztratív őrizetben tartást, amely eddig csak a palesztin szélsőségesekkel szembeni eszköz volt.

Az adminisztratív őrizetben tartás intézményét egyébként abból az időből “örökölte” Izrael, amikor Palesztina még brit mandátumterület volt. Ez alapján egy gyanúsított vádemelés vagy bírósági ítélet nélkül hat hónapig őrizetben tartható, és ez korlátlanul meghosszabbítható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik