Nagyvilág

Londonban már bevásárolhat karácsonyra

karácsonyi vásár londonban (Array)
karácsonyi vásár londonban (Array)

Azt is elmondták, hogy mi ennek az értelme.

Már kedden – nem tévedés, augusztus negyedikén – megnyílt a karácsonyi vásár a londoni Selfridges áruházban, ahol már hagyomány, hogy nyáron elkezdhetik intézni az ünnepi bevásárlást a vevők. A brit főváros központjában lévő patinás áruház negyedik emeletén 280 négyzetméteren várják karácsonyi ajándékokkal, dekorációkkal a vásárlókat. Ősszel már jóval nagyobb területen lehet válogatni.

 Europress

Geraldine James, az áruház karácsonyi dekorációért felelős munkatársa elmondta: az idei vásáron már tavaly karácsony óta dolgoznak. Szerintük azért van mindennek értelme, mert sok külföldi vevőjük van nyáron, akik a csak itt kapható ajándékokkal szeretnék majd megörvendeztetni szeretteiket decemberben.

Az idei első vásárló egy amerikai házaspár volt Pennsylvania államból, ők az áruház egyedi üveggömbjeiből vásároltak. Ennek külön érdekessége, hogy egy magyarországi üvegfújó műhelyben készítik őket az áruház számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik