Nagyvilág

Vlagyimir Putyin még mindig nem szeretné, ha alapossabban vizsgálnák a lelőtt maláj gépet

putyin (Array)
putyin (Array)

Most a holland államfőnek mondte el, hogy nem támogatja az ENSZ-különbíróságot.

Vlagyimir Putyin orosz államfő szerdán kijelentette, hogy továbbra is ellenzi egy ENSZ-különbíróság felállítását a tavalyi évben Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító tragédiájának kivizsgálására és a felelősök megbüntetésére.

Az orosz elnök ezt a holland kormányfővel folytatott szerdai telefonbeszélgetése során mondta el. Mark Rutte arról próbálta meggyőzni Putyint, hogy a nemzetközi bíróság felállításával tegye lehetővé a maláj gép megsemmisítéséért felelősséget viselő személyek megbüntetését.

Mark Rutte az általa kezdeményezett hívás során megpróbálta eloszlatni Moszkva kételyeit – írták a hágai kormány által kiadott kommünikében. A Kreml azonban közleményben tudatta: “Oroszország továbbra is úgy látja, hogy egy ilyen bíróság felállítása nem a legjobb módja a megoldásnak”.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) közép-európai idő szerint szerda este 9 órakor szavazást tart arról a malajziai határozattervezetről, amely nemzetközi különbíróság létrehozását irányozza elő a Kelet-Ukrajnában egy évvel ezelőtt lezuhant maláj utasszállító tragédiájának kivizsgálására. A kezdeményezéssel egyetért Hollandia, Ukrajna, Nagy-Britannia és több más ország is, de a BT-ben vétójoggal rendelkező Oroszország ellenzi. Moszkva nemrégiben bemutatott egy ellentervezetet, amelyben nincs szó különbíróság létrehozásáról, csak a nyomozás felgyorsításáról.

A malajziai légitársaság Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata tavaly július 17-én zuhant le a Moszkva-barát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területen, feltehetően rakétatalálat következtében. A szerencsétlenséget senki sem élte túl, 298-an haltak meg, az áldozatok többsége holland volt. Ukrajna és Oroszország kölcsönösen egymásra hárítja a felelősséget a tragédiáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik