Nagyvilág

Képviselőjelölt lett Pep Guardiola, nekiment a belügyminiszter

Guardiola (Array)
Guardiola (Array)

Parlamenti képviselőjelölt lett Guardiola, az FC Barcelona egykori, az FC Bayern München jelenlegi vezetőedzője. De ez nem mindenkinek tetszik Spanyolországban.

A hazájában kis túlzással nemzeti hősnek számító katalán fociedző az önálló Katalónia létrehozásáért kampányoló pártok választási listáján kapott helyet. „Miért is nem állhatok ki a véleményem mellett?” – tette fel a kérdést Pep, amikor a politikai szerepvállalásáról kérdezték. De ezt nem is neveznék annak, maximum szimbolikusnak, mert az utolsó, 68. helyet kapta a két párt, a Katalán Demokratikus Konvergencia és a Katalónia Köztársasági Baloldala közös pártlistáján.

Az edző Kínában edzőtáborozik csapatával, úgy kommentálta az ügyet: „Megkérdeztek és igent mondtam”. Egyúttal mindenkit arra buzdított, menjenek el szavazni. Úgy tudni, hogy lépése inkább jelképes gesztusnak tekinthető, valójában nem kíván tagja lenni az új katalán parlamentnek.

Álarcos Pep?

Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter nem hagyta szó nélkül az edző, korábban labdarúgó politikai szerepvállalását, azonnal nekiment, kijelentette, hogy most bebizonyosodott, Guardiolat csak a pénz hajtotta, amikor a spanyol nemzeti tizenegy színeiben lépett pályára még játékosként, az üzleti érdekek motiválták, nem szakmai alapon, a tudása alapján válogatták be. „Ez egy meglehetősen szomorú és sajnálatos történet” – mondta a belügyminiszter.

 Europress Fotóügynökség

Guardiola irányítása alatt a Barca három bajnoki címet, kettő kupát és kettő BL-t nyer, játékosként pedig hatszoros bajnok volt.

Katalóniában szeptember 27-én tartanak előrehozott regionális parlamenti választásokat. Az elszakadást szorgalmazó pártok úgy gondolják, ha ők nyernek, az azt jelenti: a katalánok függetlenséget akarnak, és már a választások másnapján megkezdik a szétválási folyamatot. Másfél éven belül új alkotmányt írnak és kikiáltják a független Katalóniát.

A spanyol kormány szerint a szeptemberi katalán választás nem szól semmi másról, csupán a katalán parlament összetételéről és arról, hogy melyik párt alakíthat kormányt a régióban. Álláspontjuk szerint egyik autonóm közösségnek sincs joga egyoldalúan más tartalommal szavazást tartani, ahogy ahhoz sem, hogy bejelentse az elszakadását az anyaországtól. Spanyolország egy ilyen lépést nem ismerne el, hangsúlyozta a kormány több képviselője is az elmúlt napokban.

A belügyminiszter mellett Mariano Rajoy miniszterelnök is megszólalt, úgy fogalmazott: a függetlenség kinyilvánítása nyílt támadásnak minősülne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik