Nagyvilág

Ez az igazi görög komédia, Ciprasz átalakította a kormányát

Euklídisz Cakalatosz  (Array)
Euklídisz Cakalatosz  (Array)

Miután leváltotta a megszorító csomagra nemmel szavazó minisztereit, újakat is kinevezett, köztük egy komikust. Az új pénzügyminiszterétől azonban sokat vár. Ő is, a németek is, a hitelezők is.

Nadja Valavani pénzügyminiszter-helyettes már a szavazás előtt távozott, “Alekszisz, nem tudom tovább csinálni”, mondta, majd ment. Ezt követően Ciprasz egy rakás Szirizás voks nélkül, de hozta a szavazást, igent mondott a görög parlament a megszorításokra. A parlament nagy többséggel – 229 igen szavazattal 64 ellenében, hat tartózkodás mellett – megszavazta azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe.

A 300 fős parlamentben a kormányzó Radikális Baloldal Koalíciójának (Sziriza) 149 képviselője közül 111 szavazott igennel, 32 nemmel, hatan pedig tartózkodtak. A koalíciós partner jobboldali Független Görögök (ANEL) 13 képviselője viszont támogatta Alekszisz Ciprasz miniszterelnököt. Ez azonban így is azt jelenti, hogy a miniszterelnök kisebbségben maradt, saját párttársai vonták meg tőle a bizalmat, és az Európa-barát ellenzéki képviselők voksai kellettek ahhoz, hogy keresztülvigye a parlamenten a törvényjavaslatot.

A távozók

A görög kormányfő leváltotta többek között Panajótisz Lafazanisz környezetvédelmi- és energiaügyi minisztert és Dimitrisz Sztratulisz szociális ügyekkel foglalkozó miniszterhelyettest is. A két politikust a kormányzó Sziriza párt szélsőbaloldali szárnya vezetőinek tekintik. Mindketten ellenzik az újabb takarékossági intézkedéseket és az állami tulajdon privatizálását, és az euróövezetből való kilépés mellett foglaltak állást.

 Ciprasz és Merkel
Kép: Europress Fotóügynökség 

Ciprasz az eddigi munkaügyi minisztert, a szoros szövetségesének számító Panosz Szkurletiszt ültette Lafazanisz helyére, míg a munkaügyi tárca élére Jorgosz Katrúgaloszt, az eddig adminisztratív reformokkal foglalkozó miniszterhelyettest nevezte ki. Megújul a védelmiminiszter-helyettesi, a külügyminiszter-helyettesi, a pénzügyminiszter-helyettesi és a kormányszóvivői poszt is. A kormányátalakítás a kabinet összesen 10 tagját érinti.

Az engedelmesek – és egy vicces

Az El País szerint Ciprasznak a kormányátalakítással nagyjából egyetlen célja volt, az akaratos és engedetlen embereitől elköszönt, hozzá hű, lojális embereket keresett, a kormányzati stabilitást akarta megerősíteni. Azonban nem mulasztják el megemlíteni, hogy a kormányfő nagy engedményeket tett a koalíciós partner Független Görögöknek, velük váltotta fel a szélsőbalos Szirizásokat.

Köztük egyébként egy politikai tapasztalattal nem rendelkező vígjátékszínésszel, komikussal. Ő Pavlosz Jaikalisz, és a szociális ügyekkel foglalkozó tárca miniszterhelyettese lett. Vele együtt hétre nőtt azok száma, akik koalíciós partnerként kerültek kormányzati pozícióba, kérdéses, mennyire lehet stabil egy ilyen formáció.

A megmentő

Az első csere a kormányban Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter távozása után történt. Varufakisz faltörő kosként ment neki az EU-nak a tárgyalások során, aztán hirtelen távozott a görög népszavazás után, hiába nyertek a nemek. Azt mondta: távozására azért van szükség, hogy a görög kormány könnyebben megállapodjon a nemzetközi hitelezőkkel, márpedig személyét terhesnek tartották. A tárcát a korábbi görög főtárgyaló, Euklídisz Cakalatosz vette át, a BBC szerint is sokat várnak tőle, Görögországban és az EU-ban egyaránt. Hogy mi változott? Nagyjából semmi. Cakalatosz is keményvonalas baloldali, a kapitalista tanokról hallani sem akar, mégis elismerően csettintettek Brüsszelben a kinevezése után.


 Az új görög pénzügyminiszter
Kép: Europress Fotóügynökség 

Ennek pedig egy oka van, az európai integráció elkötelezett híve. De ellenzi a megszorításokat, ugyanúgy, mint elődje, azokat meglátása szerint csak az Unió akarja a görögökre kényszeríteni, de hibás lépés lenne kilépni az eurózónából, mert akkor elszállna a görög gazdaság.

Előrehoznák a döntést

“Nagyon valószínű, hogy az eseményektől függően szeptemberben vagy októberben előrehozott (parlamenti) választások lesznek” – mondta Nikosz Vucisz belügyminiszter a Sto Kokkino rádiónak adott nyilatkozatában, amelynek szövegét a minisztérium hozta nyilvánosságra.

Ciprasz népszerűségét ugyan nem tépázták meg az előző hetek eseményei, elemzők szerint éppen ezért, ha választásokat tartanának, még erősebbé válnának pozíciói, aminek köszönhetően háttérbe tudná szorítani pártjának keményvonalas képviselőit és keresztül tudná vinni a reformokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik