Nagyvilág

Rendszeresen erőszakolta meg álmában a nőjét, szabadon távozhat

Magnus Meyer Hustveit (Array)
Magnus Meyer Hustveit (Array)

Felfügesztett börtönnel úszta meg a férfi, aki rendszeresen zaklatta szexuálisan alvó barátnőjét.

Azzal védekezett az írországi bíróságon a 25 éves Magnus Meyer Hustveit, hogy úgy gondolta: ha nincs áldozat, bűncselekmény sem történt. Szerinte pedig nem lehet nemi erőszak áldozatának tekinteni azt, aki nem is tud az erőszakról, hiszen végig alszik – írja az Irish Mirror.

A norvég Hustveit, és az akkor 28 éves, ír Niamh Nic Dhomhnail 2011-ben ismerkedtek meg egy bárban, Dublinban. Kapcsolat szövődött közöttük, majd még ugyanabban az évben, decemberben össze is költöztek. Egy darabig minden rendben ment, de 2012-ben a lány egyszer arra ébredt, hogy nedves, úgy gondolta spermától. Rákérdezett a férfire, aki elismerte, hogy közösült a nővel, míg az aludt. Dhomhnail közölte vele, hogy ez nagyon nincs rendben, de együtt maradtak.

 Magnus Meyer Hustveit rendőrségi fotója

Néhány héttel később a nő arra ébredt, hogy az ágyban mellette fekvő férfi fogdossa őt, és maszturbál, miközben pornót néz. Hustveit később beismerte Dhomhnail-nek, hogy több alkalommal közösült vele, vagy zaklatta szexuálisan, amíg aludt, különösen olyankor, ha a nő gyógyszert vett be. Szakítottak.

A férfit gyötörte a bűntudat, ezért egy emailben bocsánatot kért: „Nem akartak bántani, csak el akartam menni” – írta. A nő faggatni kezdte, hogy mit, és hányszor csinált, illetve arra kérte, hogy magyarázza meg tetteit. A férfi a válaszaiban leírta, hogy legalább tízszer létesített konkrét aktust az alvó Dhomhnail-el, és nagyjából hetente háromszor fogdosta maszturbálás közben. „Nehéz megmagyaráznom, csak a rövidtávú kielégülés vezérelt. Meggyőztem magam, hogy nem ártok senkinek, hiszen nem is tudsz semmiről. Azzal mentegettem magam, hogy nem engedted, hogy pornót nézzek” – írta nőnek.

Hustveit emailjei lettek később a fő bizonyítékok az ellene indított büntetőeljárásban. A férfi végig tisztában volt vele, hogy ez bekövetkezhet: „most, hogy mindezt leírtam, vádat emeltethetsz ellem, de remélem nem fogsz” – zárta utolsó levelét.

A nő számára súlyos következményekkel járt az rendszeres erőszak: depressziós lett, szorongani kezdett, majd egy öngyilkossági kísérlet után kilépett a munkahelyéről, és visszaköltözött a szüleihez. Az ügy felszínre hozott benne egy régi traumát: a Dhomhnail-t gyermekkorában is molesztálták. Ahogy a bíróságon fogalmazott, Hustveit romba döntötte az életét.

A bíróság számára azonban, úgy tűnik sokkal fontosabb szempont volt az, hogy a vádlott, az emailekkel maga teremtette meg a büntetőügy lefolytatásának lehetőségét, illetve az, hogy Hustveit őszintén megbánta a tetteit, folyamatosan együttműködött az ír hatóságokkal: családjával hatszor utazott Írországba, a bíróság kérésére. A férfi pszichológiai szakvéleménye szerint csekély esély van a bűncselekmény-ismétlésre. Hustveit így megúszta felfüggesztettel, vagyis szabadon távozhatott.

Dhomhnail-t felzaklatta a döntés, azt mondta a bíróság ezzel világos üzenetet küldött a szexuális bűnelkövetőknek arról, hogy tetteiket nem veszik elég komolyan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik