Nagyvilág

Dánia is Tunézia elhagyására kéri állampolgárait

Tunézia, merénylet (Array)
Tunézia, merénylet (Array)

Dánia egyúttal mindenképpen eltanácsolja állampolgárait attól, hogy az Algériával vagy Líbiával határos tunéziai régiókba utazzanak.

Nagy-Britannia után pénteken Dánia is azt kérte állampolgáraitól, hogy minél előbb hagyják el Tunéziát, mivel “jelentős” kockázata van egy újabb merényletnek.

“Ha ön jelenleg Tunéziában van, és nem kell feltétlenül ott maradnia, akkor javasoljuk, hogy induljon haza egy utazásszervező segítségével vagy egy kereskedelmi járattal” – olvasható a dán külügyminisztérium honlapján. A közlemény arra is kitér, hogy azok, akiknek feltétlenül szükséges Tunéziában tartózkodniuk, rendkívül óvatosak legyenek a külföldiek által látogatott helyeken, így a bárokban és a szállodákban is.

Pénteken a finn kormány is módosított a Tunéziára vonatkozó utazási tanácsain, amelyek között felhívja a figyelmet a belpolitikai zavargásokra és a turisták elleni újabb támadások veszélyére is. A közlemény szerint a helyi hatóságok nem szavatolják megfelelően a biztonságot az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken. Finnország egyúttal eltiltja Tunéziában tartózkodó polgárait arról, hogy a határvidékekre utazzanak – olvasható Finnország tuniszi nagykövetségének honlapján.

Csütörtökön a brit külügyminisztérium felülvizsgált állásfoglalásában az újabb merénylet jelentős veszélyére hivatkozva tanácsolta el a brit állampolgárokat Tunézia felkeresésétől, illetve azt kérte a már ott tartózkodóktól, hogy hagyják el az országot.

Tunézia gazdasága számára létfontosságú a turizmus. Az ágazat közvetlenül és közvetve 400 ezer embernek ad munkát a 10,6 millió lakosú észak-afrikai országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik