Nagyvilág

Obama hosszú, nehéz harcra számít az Iszlám Állam ellen

Obama(1)(960x640).jpg (Array)
Obama(1)(960x640).jpg (Array)

Az Egyesült Államok erősíti a dzsihadisták finanszírozásában fontos szerepet betöltő olaj- és gázipari létesítmények elleni támadásait.

Barack Obama a Pentagonban – ahová a dzsihadisták elleni harc áttekintése miatt látogatott – azt mondta: az Iszlám Állam utóbbi időkben elszenvedett vereségei jelzik, hogy a szervezetet le lehet és le is fogják győzni, de ez csak hatékony helyi szövetségesekkel sikerülhet. Az elnök közölte, ahhoz, hogy a négy éve polgárháborúban őrlődő Szíria sikeres legyen az IÁ ellen, új vezetés kell, amelynek nem lehet tagja Bassár el-Aszad jelenlegi elnök.

Washington erősíteni fogja a mérsékelt szíriai ellenzék támogatását, ahogy az IÁ ellen harcoló kurd és iraki erőknek nyújtott segítséget is. A Washington által vezetett terrorellenes koalíció eddig több mint 5000 légicsapást hajtott végre az IÁ állásai ellen, ezek során a szervezet több ezer harcosával végeztek. Az IÁ-nak komoly stratégiai gyengeségei vannak, olyan közösségek veszik körül, amelyek a csoport vereségében érdekeltek.

Az elnök jelezte, a harc hosszú és nehéz lesz, és az IÁ-t csak átfogó stratégiával, a katonai mellett politikai és gazdasági eszközöket bevetve, valamint szélsőséges ideológiája hiteltelenítésével lehet legyőzni. Megerősítette, Washington nem küld szárazföldi csapatokat az IÁ ellen. Barack Obama közölte: az Egyesült Államok soha nem állhat harcban az iszlám vallással, a szélsőséges erőszak nem kapcsolható egyetlen vallási közösséghez sem. Ugyanakkor aláhúzta azt is: az IÁ sikeresen toboroz muszlim fiatalokat világszerte, ennek megakadályozásáért többet kell tenniük az amerikai hatóságoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik