Nagyvilág

ENSZ: Izrael és a palesztinok is sárosak

A gázai háborúban mindkét fél súlyosan megsértette a civil lakosság alapvető jogait – derült ki egy új jelentésből.

Egy ENSZ-jelentés szerint 2014-ben, a Gázai-övezetben zajlott háborúban Izrael és a palesztin fegyveres csoportok is olyan mértékben sértették meg polgári személyek alapvető jogait, ami már háborús bűnnel ér fel.

A világszervezet Emberi Jogi Tanácsának vizsgálóbizottsága által közölt dokumentum felszólítja Izraelt, hogy tárja nyilvánosság elé a katonai célpontok kijelölésével kapcsolatos döntések részleteit, hogy azokról független értékelés szülessen. A bizottság azt is elítélte, hogy a gázai palesztin fegyveresek bírósági ítélet nélkül hajtottak végre kivégzéseket olyan személyek ellen, akiket azzal gyanúsítottak meg, hogy Izraellel kollaboráltak.

Az izraeli légi és tüzérségi csapások komoly pusztítást végeztek a rendkívül sűrűn lakott övezet lakóépületeiben és iskoláiban is. Ugyanakkor a radikális palesztinok is több ezer rakétát és aknagránátot lőttek ki, több hónapig tartó állandó riadalmat okozva.

A jelentés egyebek mellett azért bírálja Izraelt, mert az akkor is heves támadásokat folytatott, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy súlyos pusztítást okoztak a polgári infrastruktúrában és magas a polgári áldozatok száma. De elmarasztalták a palesztin felet is, mely sok esetben kíméletlen magatartást tanúsított a civil lakossággal szemben.

A jelentés szerint a felelősség átfogó feltárása kulcsfontosságú ahhoz, hogy a palesztinok és az izraeliek a jövőben elkerülhessék az ellenségeskedés és a nemzetközi jogsértések újabb fordulóit. Mary McGowen, a bizottság elnöke példátlannak nevezte a Gázai-övezetben előidézett pusztítást és szenvedést, amit még a jövő nemzedékek is megsínylenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik