Nagyvilág

A holdraszállás körül vizsgálódnának az oroszok

Ez a bosszú a FIFA korrupciós ügyeit feltáró FBI nyomozásért.

Nem kifejezetten felhőtlen az Egyesült Államok, és Oroszország viszonya az utóbbi időben, így nem is annyira meglepő, hogy az oroszok ott próbálnak ütni egy nagyot a jenkiken, ahol szerintük a legjobban fáj: a hidegháborús nemzeti büszkeségükön. Konkrétan a holdraszállás körül nyomozgatnának.

Már 1969 óta léteznek összeesküvéselméletek, amik szerint a holdraszállás valójában nem történt meg. Sokan hajlamosak hinni bennük, annak ellenére, hogy igazság egy lézersugárral kideríthető. Buzz Aldrin, és Neil Armstrong a Hold felszínén hagytak egy panelt, száz tükörrel, amik visszaverik a Földről feléjük irányított fényt.

 Fotó: NASA

Az oroszok mégis úgy döntöttek, megpiszkálják egy kicsit a történetet: az Izvetia-ban írta meg Vlagymir Markin, az orosz állami nyomozóbizottság vezetője, hogy ki kellene végre vizsgálni az ügyet. Szerinte ki kellene deríteni, hogy hová lett az 1969-es, első holdraszállás eredeti felvétele, illetve hol vannak azok a holdkőzetek, és talajminták amiket az asztronauták hoztak haza.

A NASA 2009-ben ismerte el, hogy 200 ezer másik felvétellel együtt a holdraszállás eredeti képanyagát is letörölték, és más forrásokból, többek között a CBS felvételeiből állították helyre azt. Az amerikai űrügynökség a talaj és kőzetmintákról többször leírta már, hogy mennyiben különböznek a földi anyagoktól, és azt is, hogy ezeket a Johnson Space Centerben tárolják – írja a The Independent.

Az orosz támadás hátterében az amerikai Szövetségi Nyomozóügynökség (FBI) FIFA ellenni nyomozásának eredményei állnak. A korrupciós vádak ugyanis kihathatnak a 2018-as futball világbajnokságra is, aminek megrendezésére gőzerővel készülnek az oroszok. Markin azt írja, ha az amerikaiak önjelölt igazságosztóként nemzetközi szervezetek ügyeibe ütik bele az orrukat, megérdemlik, hogy mások az ő ügyeik körül szaglásszanak. Az orosz főnyomozó azért óvatosan fogalmaz. Azt írja, nem azt vitatják, hogy az amerikaiak valóban jártak-e a Holdon, de az egész emberiség érdekében pontosan szeretnék tudni, hogy mi történt a fontos, eredeti bizonyítékokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik