Nagyvilág

Aknavetőkkel támadták meg Marjinkát az orosz szakadárok

szakadarok(210x140).jpg (Array)
szakadarok(210x140).jpg (Array)

A kelet-ukrajnai "orosz-szakadár" erők szerdára virradóra újabb rohamot indítottak az ukrán katonák állásai ellen a Donyeck közelében lévő Marjinka településnél, sikertelenül - jelentette a kijevi hadműveleti parancsnokság.

A sajtóközlemény szerint mintegy 30 fős szakadár rohamcsapat támadt rá a Marjinkánál szolgálatot teljesítő katonákra. Nem sokkal ezután 120 milliméteres kaliberű aknavetők támogatásával egy újabb, körülbelül 150 fős csapat indított újabb rohamot, amelyet a katonák szintén visszavertek.

A veszteségekről szóló jelentéseket még ellenőrzik, ezért erről a parancsnokság még nem adott ki információt.
A közlemény szerint előző nap összesen 58-szor nyitottak tüzet “orosz-terrorista” csoportok katonai állásokra és lakóházakra. Ebből 16 alkalommal lőttek – a februárban kötött minszki megállapodás alapján tiltott – 120, illetve 122 milliméteres aknavetőkkel. A százmilliméteresnél nagyobb kaliberű fegyvereket az egyezség alapján mindkét oldalon ki kellett volna vonni a frontvonal legalább 50 kilométeres övezetéből.

Kijev az utóbbi időben nevezi “orosz-terroristának” a Kelet-Ukrajnában a hadsereg ellen harcoló csapatokat, mert a helyi szakadárokat a konfliktus kezdete óta terroristáknak tekinti, és álláspontja szerint mostanra bizonyítottá vált, hogy Oroszországból érkezett zsoldosok és hivatásos katonák is részt vesznek a harcokban. Moszkva változatlanul tagadja, hogy orosz katonák tartózkodnának Ukrajna területén.

Újságíró lakat alatt

Az éjjel Luhanszk környékén legalább négy települést vettek tűz alá a szakadárok nehézfegyverekkel, a két megyeszékhely közötti térségben, Artemivszknél Grad rakéta-sorozatvetőt is bevetettek – közölte a hadműveleti parancsnokság.

Ukrán források arról beszámoltak, hogy a szakadárok Donyeckben őrizetbe vették Pavel Kanigint, a Novaja Gazeta című orosz lap újságíróját. Kaniginnal állítólag az ukrán Szabadság rádió munkatársainak sikerült telefonon kapcsolatba lépniük, éppen őrizetbe vételekor. Csak annyit tudott mondani, hogy “épp most visznek be, nem tudok beszélni”.

A Novaja Gazeta munkatársa tudósított a héten egy donyecki spontán tüntetésről, amelyen a résztvevők a szakadároktól a harcok azonnali beszüntetését követelték. Emellett állítólagosan különleges alakulatokhoz tartozó orosz katonákkal is készített interjúkat a városban,  és ezek alapján cikkeiben kiábrándító képet festett a szakadárok ellenőrizte területek helyzetéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik