Nagyvilág

Már a szomszédban a gyilkos koronavírus

mers (Array)
mers (Array)

Szlovákiában MERS-fertőzés gyanújával vittek kórházba egy dél-koreai férfit. Tovább nőtt a halálesetek és a fertőzöttek száma, a WHO figyelmeztet. 

A szlovák egészségügyi minisztérium szóvivője azt mondta, a 39 éves férfi a betegség tüneteit mutatta, Zsolnáról vitték egy különleges pozsonyi kórházba, bár egyelőre csak a fertőzés gyanúja áll fenn. A vérmintákat elküldték egy prágai laboratóriumba, ahonnan az eredményt 24 órán belül várják. Peter Bubla közölte, a szlovák egészségügyi hatóságok és a rendőrség mindent megtett, felkutatják mindazon személyeket, akikkel a beteg érintkezésbe léphetett.

A MERS koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely hasonlít az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS), ám annál kevésbé agresszíven terjed. A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos. A kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód.

Dél-Koreában az elmúlt hetekben kitört járványnak már 14 halottja van, a betegek száma elérte a 138-at. Az új fertőzöttek között van egy rohamkocsi sofőrje, aki a múlt héten két MERS-fertőzöttet vitt kórházba. Dél-Koreában 10,1 százalékos a betegek halálozási aránya. A halottak mind idősek voltak, akik más betegségekben is szenvedtek.

A járvány ugyan kizárólag a kórházakra korlátozódik, de terjedése súlyos aggodalmakat kelt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a járvány nagy kiterjedésére figyelmeztetett, és újabb óvintézkedések megtételét javasolta az ottani hatóságoknak. Fukuda Keidzsi, a WHO főigazgató-helyettese szakértőkkel vizsgálta egy hétig a dél-koreai járványügyi helyzetet, és arra figyelmeztetett, hogy a MERS-járvány “nagy és összetett”, a megbetegedések számának további növekedésére kell számítani.

Fukuda szerint az összes eddigi fertőzés egészségügyi intézményekhez köthető, és a WHO-szakértők nem találtak arra utaló jelet, hogy a helyi közösségeken belül terjedne a kór. A dél-koreai hatóságok két kórházat különítettek el a MERS-fertőzöttek gyógyítására, és mintegy 3500 embert helyeztek karanténba. Fukuda felszólította a hatóságokat, hogy kutassanak fel kivétel nélkül mindenkit, aki kapcsolatba került MERS-fertőzöttekkel, zárják őket karanténba és tartsák megfigyelés alatt, a lappangási időre tiltsák meg számukra az utazást, kiváltképpen a távozást külföldre.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik