Nagyvilág

John Kerryt kiengedték a kórházból

john kerry (Array)
john kerry (Array)

Az amerikai külügyminiszter péntek délután elhagyta a bostoni Massachusettsi Általános Kórházat, ahol múlt héten műtétet hajtottak rajta végre egy Franciaországban elszenvedett kerékpáros baleset után.

Kerry távozásakor kijelentette, hogy csatlakozni kíván az iráni nukleáris program korlátozásáról folytatott tárgyalások záró szakaszához, amelyek végső határidejét június 30-ra tűzték ki. Az amerikai diplomácia vezetője a kórházból is figyelemmel kísérte az egyezkedést és “a megfelelő pillanatban” Európába repül majd, hogy személyesen is bekapcsolódjon abba, miután részt vesz a kínai kormány küldöttségével folytatandó washingtoni tárgyalásokon.

Dennis Burke ortopéd sebész kijelentette, hogy a miniszter combcsontjának helyreállítása komplikációmentes volt, és arra számít, hogy Kerry néhány hónapon belül teljesen felépül majd. A tárcavezető addig mankóval fog járni és fizioterápiás kezelést kap.

Amerikai illetékesek szerint egyébként az amerikai kormány a várakozások szerint július elején fogja bejelenteni, hogy több mint fél évszázados megszakítás után helyreállnak a teljes körű diplomáciai kapcsolatok az Egyesült Államok és Kuba között. Ezt követően John Kerry várhatóan Havannába utazik majd, hogy részt vegyen azon a zászlófelvonási szertartáson, amely nagykövetségi rangra emeli az amerikai érdekképviseletet.

 MTI/EPA/The Boston Globe/John Tlumacki

A kormány a tervek szerint az elkövetkező két hét során tájékoztatja majd a kongresszust, hogy nagykövetséget kíván nyitni a kommunista vezetésű karibi szigetországban. A külügyminisztériumnak ilyen esetben jogszabályban foglalt kötelessége legkevesebb 15 nappal az avatást megelőzően értesíteni a törvényhozást.

Az előkészületek részeként a kubaiak szerdán egy nagyméretű zászlórudat állítottak fel a washingtoni kubai érdekképviselet előtt. A nagykövetek kölcsönös kinevezésének időpontja egyelőre nem ismeretes.

A két ország vezetői decemberben jelentették be, hogy helyre kívánják állítani a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat. A Kuba ellen bevezetett amerikai embargó feloldásához kongresszusi jóváhagyásra lesz szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik