Nagyvilág

Spanyolországban nincs több hely a menekülteknek

Bevandorlo-Europaba(960x640).jpg (Array)
Bevandorlo-Europaba(960x640).jpg (Array)

Bővíteni kellene a befogadó központokat ahhoz, hogy férőhelyet tudjon biztosítani annak az 5837 menekültnek, akiket az Európai Bizottság javaslata alapján el kellene helyeznie.

Estrella Galán, a menekülteket segítő spanyolországi szervezet főtitkára elmondta: a Valenciában, Sevillában és Madridban működő központok jelenleg 1000 ember ellátására alkalmasak, az ellátórendszer pedig úgy épül fel, hogy két éven át nyújtson segítséget a befogadott menekülteknek.

Az első hat hónapban szállást, élelmet kapnak, pszichológus van mellettük, és képzésben is részt vesznek, hogy aztán munkához jussanak. Fél év után megkapják a munkavállalási engedélyt. Aki ekkor még nem alkalmas arra, hogy önálló életet kezdjen, az még három hónapig maradhat a központban, aki pedig elköltözik onnan, továbbra is kap juttatásokat.A szakember szerint olyan emberekről van szó, akik a halál elől menekültek, ezért nem a nemzetiséget, hanem a kiszolgáltatottságot kellene figyelembe venni, amikor döntenek róluk.

A bizottság javaslata meghatározza, hogy az uniónak összesen 20 ezer embert kell befogadnia Szíriából, illetve Eritreából. Továbbá az Olaszországban és Görögországban összezsúfolódott menekültek mintegy 40 százalékát – ez jelenleg 40 ezer ember – egy meghatározott kvótarendszer szerint elosztanák a tagállamok között.

Spanyolország már korábban jelezte, hogy nem ért egyet a kvóta meghatározásának módjával, ugyanis szerinte nem kellő súllyal veszi figyelembe az egyes tagállamok munkanélküliségi rátáját – ez Spanyolországban a második legmagasabb az unióban -, és az országok eddigi erőfeszítéseit, amelyeket a menekültek befogadásáért tettek.

Már Németország és Franciaország is kifejezte aggályait a migrációs kvótajavaslattal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik