Nagyvilág

„Gyere haza fiatal” – csak épp lehetőség nincs

angliai magyarok (Array)
angliai magyarok (Array)

Nyílt napot tartottak Londonban a kint dolgozó magyaroknak. 50-100 ember hazaköltöztetésére van pénz.

Meglepően sokan mentek el vasárnap Londonban a „Gyere haza fiatal” program nyílt napjára, ahol arról próbálták meggyőzni az Angliába költözött fiatalokat, hogy jöjjenek vissza hazájukba. Az érdeklődők 25-40 év közti, jellemzően középosztálybeliek voltak, ami nem meglepő annak fényében, hogy alapvetően felsőfokú végzettséggel lehet részt venni a programban – írja a 444.

A programban résztvevők számára finanszírozzák az állásinterjúkhoz szükséges repülőjegyet, lakhatási támogatást adnak, ha a munkavállalás helyszíne távol esik a magyarországi állandó lakhelytől és részben fedezik az utazási költségeket is. Új ajánlatokkal azonban nem kecsegtették a kint élőket – IT-s, mérnöki, pénzügyi, könyvelési területen lévő pozíciókat ajánlottak, melyek eddig is ismertek voltak.

A portálnak az egyik résztvevő számolt be tapasztalatairól: azt mondta, miután kiderült, hogy építészként, piackutatóként és emberi jogi kérdésekkel foglalkozó civilként szeretnének dolgozni, sajnálkozva közölték, hogy ezeken a területeken nem tudnak segíteni. Az előadáson az is elhangzott, hogy a programra jelenleg 100 millió forint áll rendelkezésre, amiből 50-100 ember hazaköltözését tartják reálisnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik