Nagyvilág

Százmillió dollárra pereli az al-Dzsazírát a saját újságírója

egyiptomi zavargás (Array)
egyiptomi zavargás (Array)

Szerinte a hírtelevízió "politikai propaganda" miatt jutott rács mögé Egyiptomban.

Mohamed Fahmit egy ausztrál és egy egyiptomi kollégájával együtt 2013 decemberében tartóztatták le Kairóban. Több mint 400 napot töltött börtönben, s jelenleg szabadlábon védekezik az év elején újraindított perben.

Hamis híreket terjesztettek?

A vád szerint az újságírók hamis híreket terjesztettek azzal a céllal, hogy megbontsák Egyiptom egységét, és bemocskolják az ország hírnevét, valamint támogatták a 2013. július 3-án elmozdított iszlamista elnök, Mohamed Murszi mögött álló mozgalmat, a Muzulmán Testvériséget, amelyet a hatóságok napokkal letartóztatásuk előtt terrorszervezetnek nyilvánítottak.

A heves indulatoktól fűtött újságíró a vádpontok mindegyikét feletteseire hárította, akik szerinte teljes mértékben kiszolgálják a katari uralkodóudvar “Egyiptom-ellenes” külpolitikáját, és ennek érdekében feláldozták a terepre küldött tudósítókat.

A diplomáciai válságra, amelyet Murszi megbuktatása robbantott ki Kairó és Doha között. Míg az említett hatalomváltást Egyiptomban forradalomként ünneplik, Katar katonai államcsínynek minősítette azt, és nyíltan Murszi mögé állt.

Gondatlanság és megtévesztés miatt is perel

Fahmi – aki mindössze négy hónappal a történtek előtt kezdte meg munkáját az al-Dzsazíra kairói irodavezetőjeként – elmondta, hogy látván a feszült helyzetet többször is rákérdezett munkaadóinál, hogy tisztában vannak-e a biztonsági kockázattal, amelynek ő és munkatársai ki vannak téve. “Azt mondták, ‘ne aggódj, tartsd magad a szerkesztői utasításokhoz, a többit mi elintézzük'” – mondta, majd utalt arra a vádpontra, amely szerint még érvényes sajtóengedéllyel sem rendelkeztek letartóztatásuk idején.

Elmondása szerint a börtönben a Muzulmán Testvériség számos fiatal tagjával és támogatójával beszélt, akiktől megtudta, hogy az al-Dzsazírától kamerákat és hírküldő berendezéseket kaptak azzal a felszólítással, hogy vegyék fel az iszlamisták szervezte kormányellenes tüntetéseket.

A katari emír unokatestvérének elnöksége mellett működő hírcsatorna számára fontosabb volt a “propaganda”, “mint újságíróinak biztonsága” – mondta.

Az eredetileg kanadai-egyiptomi kettős állampolgár egyiptomi útlevelét leadta, és az al-Dzsazíra ellen Kanadában nyújt be keresetet. A sajtótájékoztatón ugyancsak jelenlévő kanadai ügyvédjei szerint gondatlanság, megtévesztés és szerződésszegés vádjával perelik a pánarab hírtévét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik