Nagyvilág

Lezuhant egy katonai Airbus Spanyolországban

spanyol katonai airbus (Array)
spanyol katonai airbus (Array)

A fedélzeten hatan tartózkodtak, négyen életüket vesztették. Állítólag nem a hadseregé volt a gép.

A tájékoztatás szerint egy Airbus A400M katonai szállítógépről van szó, amely Sevilla közelében zuhant le. A televíziós híradások csak szántóföldön füstölgő romokat mutattak, a spanyol hatóságok tűzoltókat és mentőegységeket küldtek a helyszínre. A sevillai repülőteret lezárták.

A belügyi tárca szóvivője az AP hírügynökségnek elmondta: a fedélzeten utazó személyzet tagjai közül legalább hárman meghaltak a szerencsétlenségben. Eddig két sebesültet sikerült kimenteni a roncsok alól, az egyikük súlyos égési sérüléseket szenvedett. A személyzet többi tagjának a sorsáról egyelőre nincs hír.

A katasztrófa hírét először Mariano Rajoy kormányfő jelentette be, akit egy kampányrendezvényre várták a Kanári-szigeteken lévő Tenerife városában, de miután értesült a gép lezuhanásáról, lemondta részvételét.

 
Forrás: Europress 

Hírügynökségi jelentések már az elején jelezték, hogy nem a spanyol hadsereg működtette a gépet, már csak azért sem, mert Spanyolország még nem szerezte be ezt a szállítógép-típust. Igaz, e típus összeszerelő üzemének éppen a Sevilla melletti San Pablo repülőtér ad otthont. A Reuters szerint a most lezuhant gép próbarepülést végzett a spanyol légtérben.

Az Airbus cég később közleményben adott tájékoztatást arról, hogy a gépet Törökországnak készültek elszállítani. Az Airbus egyik szóvivője az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta: az A400M típust jelenleg Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Törökország használják. Összesen nyolc ország rendelt e gépekből, mégpedig az említett négyen kívül Belgium, Luxemburg, Malajzia és Spanyolország is.

Az Airbus A400M négy légcsavaros, felső szárnyas, közepes katonai szállító repülőgép, melyet az Airbus S.A.S. cég fejleszt az említett országok megrendelésére, főleg a Transall C–160 és a C–130 Hercules repülőgépek leváltására. A gép két támadó helikoptert vagy 116 katonát képes szállítani úgy, hogy harci körülmények között is manőverezhető marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik