Nagyvilág

Abbahagyja a rajzolást a Charlie Hebdo karikaturistája

Már nem akar se Mohamedet, se Sarkozyt rajzolni a francia művész, aki a terrortámadás utáni első címlapot készítette. KÖzben felháborodás kíséri a PEN-klub döntését, ami szólásszabadsgági díjat adna a Charlie Hebdónak.

Nem rajzol többé Mohammed-karikatúrát Renald Luzier, a Charlie Hebdo munkatársa, akinek a nevéhez fűződik többek között a francia szatirikus magazin elleni januári terrortámadást követő első szám címlapja is. “Belefáradtam Mohammed rajzolásába, ugyanúgy, ahogy belefáradtam Nicolas Sarkozy rajzolásába is. Nem fogom az ő rajzolgatásukkal tölteni az életem” – nyilatkozta egy francia magazinnak a karikaturista, akinek hamarosan saját képregénye jelenik meg. Az ebben található rajzok elkészítésével tudta kifejezni magát társai meggyilkolása után.

Tizenkét ember halt meg január 7-én, amikor két iszlamista fegyveres megtámadta a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségét. A támadást követően a magazin életben maradt munkatársai napokon belül új számot készítettek, amelynek címlapján Renald Luzier könnyező és “Je suis Charlie” feliratú táblát tartó Mohammed-rajza állt. Az iszlám követőinek többsége szerint tilos a vallásalapító próféta ábrázolása.

 

Luzier arról is beszélt, hogy a Charlie Hebdo hirtelen jött anyagi biztonsága – a januári támadást követően az eladásokból, adományokból és új előfizetésekből több tízmillió euró bevételre tett szert a lap – új kérdéseket vet fel a magazin jövőbeli működésével kapcsolatban. “Vajon a Charlie továbbra is politikai lap? Át tud-e alakulni hírmagazinná?” – tette fel a kérdést az interjúban. A Charlie Hebdo szeptembertől új formában jelentkezik, de erről még keveset tudni.

Eközben több mint 30 író tiltakozott levélben a PEN amerikai központjának döntése ellen, amely idén a Charlie Hebdo-t tünteti ki a szólásszabadságért való bátor kiállást elismerő Toni és James C. Goodale-díjjal. A levél aláírói – köztük Junot Diaz és Joyce Carol Oates – “különösen elkedvetlenítőnek” nevezték az irodalmi és emberi jogi szervezet döntését. Korábban hat író, köztük Francine Prose és Az angol beteg című bestsellerével világszerte híressé vált Michael Ondaatje mondta le részvételét a PEN május 5-i manhattani díjátadó gáláján, így tiltakozva a Charlie Hebdo kitüntetése és a francia lap muzulmánokat sértő rajzai miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik