Nagyvilág

Súlyosan megsérült az Iszlám Állam vezére

Abu Bakr al-Baghdadi (Abu Bakr al-Baghdadi, iszlám állam vezetője)
Abu Bakr al-Baghdadi (Abu Bakr al-Baghdadi, iszlám állam vezetője)

Még márciusban kapott egy légi csapást a nyakába Abu Bakr al-Bagdadi, azóta nem tudja rendesen irányítani az Iszlám Államot. Az USA ráállt a terrorszervezet vezetőinek likvidálására, meglehetős sikerrel.

Abu Bakr al-Bagdadi komoly egészségügyi gondokkal küzd: az Iszlám Állam vezetője márciusban megsérült egy légi csapásban, és a Guardian szerint azóta sem gyógyult meg. Az egy hónappal ezelőtti amerikai bombázásban a lap forrása szerint életveszélyes sérüléseket szenvedett, amiből lassan ugyan elkezdett felépülni, de még mindig nem képes a szervezetet irányítani.

A légi csapás március 18-án érte Ninive városának al-Bádzs városrészét, ebben sérülhetett meg Bagdadi. Akkoriban csak annyit tudtak, hogy egy három autóból álló konvojra csaptak le a nyugati repülők, ezekben a kocsikban pedig az Iszlám Állam helyi vezetői utaztak. Három ember meghalt a támadásban, de akkor még nem volt biztos, hogy Bagdadi is a konvojban volt-e (az IÁ vezéréről itt olvashatja korábbi portrénkat.).

 

Hisám al-Hasimi iraki kormánytanácsadó azonban megerősítette a Guardiannak ezt: “Igen, megsérült al-Bádzsban, közel Umm al-Rusz faluhoz március 18-án egy vele utazó csoporttal.” Bagdadiról egy ideje tudni lehetett, hogy azért tartózkodott al-Bádzs környékén, mert ezt a térséget az amerikaiak már az iraki háború idején sem tudták stabilan megszállni, biztosnak érezte a régiót emiatt. Ez nem meglepő, hisz ez a szunnita ellenállás és a dzsihádisták központja volt már egy évtizede. Az Egyesült Államok idén kezdett felfigyelni erre a biztonságos IÁ-hátországra.

Al-Bagdadi utoljára akkor volt veszélyben, amikor december 14-én egy két autóból álló konvojt lőttek ki, de ekkor sérülés nélkül megúszta. Nem úgy Bagdadi helyettese és egy katonai vezető, akiket sok más IÁ-vezetővel együtt kiiktattak az utóbbi hónapok légitámadásai. A brit lap emlékeztet, a légi csapások közben az iraki hadsereg a síita milíciákkal összehangolva támadásba lendült Irakban, mintegy 7000 négyzetkilométer területet visszafoglalva az Iszlám Államtól. Északon a külön támadó kurdok már mintegy 20 ezer négyzetkilométert foglaltak vissza, Irak egyik nagyvárosa, Moszul lehet a következő csapásirány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik