Nagyvilág

Robbantás Irakban: rengeteg halott

iraki kormányerők Tikrítben (iszlám állam, tikrít, irak)
iraki kormányerők Tikrítben (iszlám állam, tikrít, irak)

Robbantás-sorozat rázta meg Bagdadot, a merényletekben legalább negyven ember életét vesztette - közölték a helyi hatóságok.

A rendőrség beszámolója szerint a legtöbb halálos áldozatot követelő robbantást Bagdad egyik délnyugati, Amil nevű negyedében hajtották végre. A főként síiták lakta kerületben elkövetett merényletben tizenhárom ember halt meg, húszonnégyen pedig megsebesültek.

Mintegy fél órával később egy autóba rejtett pokolgépet hoztak működésbe egy autószalonban a szintén síiták lakta Habibíja negyedben. Ott tizenöt ember esett áldozatául a detonációnak. Az elkövetők emellett két délkeleti és egy déli kerületben is robbantottak.

Nevük elhallgatását kérve nyilatkozó egészségügyi források megerősítették az áldozatok számáról szóló híreket. A merényletek elkövetését egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára.

Irakban mindennaposak a robbantásos merényletek és más erőszakos támadások, amióta az Iszlám Állam nevű szélsőséges fegyveres szervezet tavaly rövid idő alatt kiterjedt területeket vont ellenőrzése alá az ország északi és nyugati részén. A támadások célpontjai elsősorban a síiták és a biztonsági erők tagjai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik