Nagyvilág

Kivágta egy 7 hónapos terhes nő hasából a gyereket, hogy ellopja

Longmont(960x640).jpg (ház, rendőrség, )
Longmont(960x640).jpg (ház, rendőrség, )

Az áldozat egy netes apróhirdetési oldalon keresztül ismerte meg támadóját.

Megvert és megkéselt egy terhes nőt, majd kivágta a méhéből meg nem született gyermekét egy 34 éves amerikai nő a coloradói Longmont városában – jelentette a helyi sajtó. A 26 éves áldozat a népszerű Craiglist apróhirdetési oldalon keresztül ismerte meg a nőt, akitől gyerekruhákat akart vásárolni a nő házában, ahol a támadás történt.

A meg nem nevezett áldozatot egy helyi kórházba szállították, ahol műtéten esett át. A beszámolók szerint nincsen életveszélyes állapotban, és az orvosok várakozása szerint fel fog épülni sérüléseiből. Közben a nő támadója is megjelent ugyanabban a kórházban, kezében a gyerekkel, azt állítva, hogy elvetélt. A rendőrök a kórházban tartóztatták le. A gyerek nem élte túl az esetet.

Az emberölési kísérlet, súlyos testi sértés, valamint halált okozó gyerekbántalmazás gyanújával őrizetbe vett nő ellen egyelőre nem emelt vádat a helyi ügyészség, mert még vizsgálják, hogy pontosan milyen vád lenne a helyes az ügyben. Ugyanis a meg nem született gyerekkel kapcsolatos esetek „bonyolultak a coloradói törvények alatt” – magyarázta egy helyi ügyész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik