Nagyvilág

Lufikkal emlékeztek a madridi áldozatokra

madridi megemlékezés (madrid, megemlékezés, lufi, )
madridi megemlékezés (madrid, megemlékezés, lufi, )

A 191 halálos áldozatot követelő terrortámadás 11-ik évfordulójára emlékeztek Spanyolországban szerdán.

A megemlékezések sora a merénylet fő helyszínén, az Atocha pályaudvaron kezdődött reggel, ahol 2004. március 11-én reggel 7 óra 40 perckor néhány perces időközökkel 4 pokolgép robbant fel. Ezt további hat robbanás követte a város más pályaudvarain. Több mint kétezer ember sérült meg. A terrortámadást az al-Kaida vállalta magára. A halálos áldozatokra emlékezve most, 11 évvel később 191 fehér léggömböt engedtek a levegőbe. Ezután a madridi Almudena katedrálisban mondtak misét értük.

“Azért jöttünk, hogy részvétünket és támogatásunkat fejezzük ki a családoknak és hogy elítéljük a terrorizmus bármilyen formáját a világ bármely részén, mert semmilyen körülmény sem igazolhatja ezt a barbárságot” – fogalmazott Ignacio González, a madridi tartomány elnöke.

A spanyol zászlót mindenhol félárbócra eresztették. A parlament ülése egy perces néma felállással kezdődött, és országszerte több önkormányzat dolgozói vonultak ki napközben az épület bejárata elé, hogy fejüket lehajtva, némán emlékezzenek. Délután a madridi Retiro park “Emlékezet erdeje” nevet viselő kertjében folytatták a megemlékezéseket, itt a résztvevők egy-egy szál fehér margarétát helyeztek el.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Újabb támadástól tartanak

Pilar Manjón, a 11-M Szövetség elnöke bírálta a kormányzó Néppártot (PP), amiért az áldozatok családjait és a sérülteket segítő szövetségek, a szakszervezetek és a pártok külön-külön rendezvényeken emlékeztek, ahelyett, hogy ezt közösen tették volna.

Egy, a közelmúltban megjelent közvélemény-kutatás szerint a spanyolok többsége fél attól, hogy ismét hasonló támadás lehet az országban, és úgy vélik, hogy most a dzsihadisták készülhetnek ilyen akcióra. Nem minden alapot nélkülöz ez a vélemény, idén eddig hat embert vettek őrizetbe, akik a hatóságok szerint terrorcselekményre  készültek Spanyolországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik