Nagyvilág

Nemzeti hős az orosz fogságba esett ukrán pilótanő

Nagyija Szavcsenko (nagyija szavcsenko)
Nagyija Szavcsenko (nagyija szavcsenko)

Már egy nappal azelőtt fogságba ejtették a szakadárok, hogy megtörtént volna az a támadás, aminek elkövetésével vádolják. Kérdés, mit keres orosz hadifogságban, ha a Kreml azt is letagadja, hogy egyáltalán háborút viselnek.

Megint hiába várta Nagyija Szavcsenko, az orosz fogságba esett ukrán pilótanő, hogy szabadon engedjék. A 33 éves nőt tavaly nyár óta annak ellenére is fogva tartják, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagjaként diplomáciai mentességet élvez – írja a 444. Ennél durvább azonban a történetben, hogy máig nem tisztázott, hogyan is kerülhetett a „hadat nem viselő” oroszok fogságába.

Szavcsenko már 16 évesen fejébe vettek, hogy pilóta lesz, 1998-ban azonban még nem vették fel az ukrán hadsereg pilótaképzőjébe, mert csak férfiak jelentkezhettek. Ennek ellenére beállt a seregbe, ahol előbb rádiós volt, majd desszantos kiképzést kapott. 2005-ben egyedüli nőként szolgált az ukrán hadsereg iraki missziójában, hazatérte után pedig a védelmi minisztérium engedélyezte felvételét. Szu-24-es vadászbombázóval és Mi-24-es harci helikopterrel is repült. 2009-ben az ENSZ nemi egyenlőségért folytatott kampányának arca lett.

Tavaly csatlakozott az egyik önkéntes zászlóaljhoz, mely a donbaszi szeparatisták ellen küzd. Foglyul ejtették, majd Oroszországba vitték – azzal vádolják, hogy szerepe volt két orosz újságíró halálában.

Az orosz vádhatóság hivatalos verziója szerint Szavcsenko „önként, magát menekültnek álcázva” lépte át az ukrán-orosz határt, bár ezt még az oroszok sem tudják komolyan venni, a Kreml szigorú ellenőrzése alatt álló NTV hírcsatorna is azt jelentette, hogy a lázadók maguk adták át az orosz hatóságoknak. Ennek ellenére illegális határátlépéssel is megvádolták. Szavcsenko ügyvédje ráadásul azt is bizonyította, hogy már egy nappal azelőtt elfogták a nőt, hogy a két orosz újságíró meghalt volna.

 Fotó: Europress

Ennek alapján nem túl valószínű, hogy bármi köze lett volna az újságírók elleni támadáshoz, de ha még lett is volna, akkor is kérdés, hogy miért tartanak fogva Oroszországban egy ukrán katonát, aki egy másik országban esett hadifogságba egy olyan háborúban, amiről Oroszország azt hangoztatja, hogy nem szereplője. Emiatt követeli a nő szabadon bocsátását Ukrajna mellett az EU és Amerika is és ezért állítja ügyvédje, hogy Szavcsenko valójában hadifogoly, Oroszország pedig a genfi egyezmény előírásait sérti.

Szavcsenko Ukrajnában és Oroszországban is jelképpé vált – Ukrajnában hős, az önfeláldozás és a hazaszeretet példájává vált, Porosenko elnök az Ukrajna Hőse címmel tüntette ki. A Putyin kezéből etetett orosz bulvársajtó viszont a sátán lányának nevezi, primitív módon a nevén gúnyolódik és gyakorlatilag azt állítja, hogy magát menekültnek álcázva menekült Oroszországba a „fasiszta junta” elől.

A nő december 12. óta éhségsztrájkol, vagyis 83 napja csak teát és vizet vesz magához, bár az orvosok állapotára való tekintettel meggyőzték arról, hogy legalább üres húslevest fogyasszon, a hosszú éhezés miatt azonban már ezt sem képes megemészteni. Az éhségsztrájkba akár bele is halhat, húga ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy a 99. napig, vagyis még két hétig folytatni fogja az éhezést, mert ez az egyetlen fegyvre Putyin rendszere ellen. A hivatalos orosz álláspont szerint viszont Szavcsenkonak „kutya baja” nincs az éhezéstől, ha rosszul lesz, legfeljebb kórházba szállítják – közölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik