Nagyvilág

Válságos a helyzet Kárpátalján

segélyosztás beregszászon (beregszász, segélyosztás)
segélyosztás beregszászon (beregszász, segélyosztás)

Romokban a gazdaság a háború miatt. Az oroszoknak az a legjobb, ha a bizonytalanság fennáll, de addig Beregszász kiürül.

Négy halálos áldozata van már a kelet-ukrajnai harcoknak a beregszásziak közül – mondta a HVG.hu-nak Babják Zoltán, a kárpátaljai város polgármestere. Több mint száz férfit hívtak be onnan az általános mozgósítás keretében, melyre a 18-60 év közti férfiaknak kellett bevonulniuk.

Az alacsony bevonulási hajlandóság miatt a törvényt úgy módosították, hogy a behívót a munkaadónak is lehet kézbesíteni. Sokan emiatt felmondtak, ezzel viszont a családok megélhetése kerül veszélybe. A fiatalok magyar állampolgárságukkal átjönnek a határon, egy részük még nyugatabbra távozik. Beregszászon úgy döntöttek: akik katonai szolgálatot teljesítettek, annak földterületet adnak, amivel mindenki azt tesz, amit szeretne – művelheti, bérbe adhatja vagy eladhatja. Ezt tudja az önkormányzat adni a háborús megpróbáltatásokért cserébe.

Az ukrán hrivnya értéke fél év alatt harmadára zuhant, egy tanárnak havi 30-40 eurónyi pénzből kellene fenntartania magát és családját. Az árak viszont nőnek, az emberek lényegében kifizetik a rezsit és ingyenkonyhára járnak, vagy esznek, de akkor nincs áram és gáz. A polgármester szerint humanitárius katasztrófa van, már nem magyarkérdésről van szó, az ukránok, ruszinok ugyanúgy éheznek. Az oroszoknak láthatóan az a legmegfelelőbb, ha a helyzet kaotikus marad, a bizonytalanság továbbra is fennáll. A polgármester szerint Beregszász ki fog ürülni, bár a kivándorlók azt ígérik, visszatérnek, ha jobb lesz a helyzet. Azt azonban nem tudni, hogy ez mikorra várható.

A gazdasági krízissel a magyar bevásárlóturisták járnak jól – sosem látott mértékben árasztották el a boltokat, mert a forint ma háromszor annyit ér, mint fél éve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik