Nagyvilág

Ukrán válság: Soros is megszólalt

A Nemzetközi Valutaalap által kilátásba helyezett 40 milliárd dollár mellett még ötvenre lenne szüksége Ukrajnának, hogy elkerülje a gazdasági-pénzügyi összeomlást – mondta az üzletember.

A Der Spiegel német hírmagazinban megjelent összeállítás arról számol be, hogy az ukrán kormány tanácsadói úgy vélik: kevés Ukrajna stabilizálásához a következő négy évre előirányzott, 40 milliárd dollárnyi nemzetközi pénzügyi segítség. A csomagot az IMF koordinálja, saját maga 17,5 milliárd dollár hitelt nyújt Ukrajnának, tízmilliárdot nyugati kormányok és nemzetközi intézmények folyósítáanának, 13-15 milliárd dollárral pedig magánhitelezők járulnak hozzá Ukrajna támogatásához, adósság-átütemezés formájában.

A Der Spiegel írása szerint az IMF szakértői nem vették számításba, hogy Ukrajna erősen függ Oroszországtól, márpedig a csaknem 70 milliárd dolláros államadósság törlesztésének átütemezése nemigen lehetséges az oroszok közreműködése nélkül, akik viszont nem akarják megkönnyíteni az ukránok dolgát. Sőt, az orosz duma gazdasági bizottságának egyik tagja azt mondta, hogy ha „semmibe veszik” Oroszország érdekeit, nem segítenek megmenteni Ukrajnát, sőt szándékosan azért fognak dolgozni, hogy még súlyosabb legyen a pénzügyi helyzet.

Soros György a lapnak azt mondta: a stabilizációhoz a Nyugat hangsúlyosabb szerepvállalására van szükség, mert az ország gazdasági összeomlása lenne a legnagyobb siker Putyin számára. Soros javaslata szerint az Európai Uniónak beruházásokhoz kapcsolódó garanciavállalás formájában kellene támogatnia Ukrajnát, így az EU által biztosított összeg nagyságrendekkel több pénzt mozgatna meg. Egy vezető német bankár szerint azonban ez kevéssé lenne működőképes, mert a befektetők elkerülik a háborúval és korrupcióval sújtott országot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik