Nagyvilág

Kénsavval tette tönkre barátja férfiasságát egy 17 éves lány

Így állt bosszút azért, hogy a szeretkezésükről készített videó felkerült az internetre.

A 25 éves dél-afrikai férfi barátaival sörözött egy fogadóban Hazyview közelében, amikor a fiatal lány egy üveg folyadékkal a kezében odament hozzá, dühösen szidni kezdte, majd péniszére öntötte az üveg tartalmát, amiben kénsav volt – jelentette a helyi sajtó. „Minden egy szempillantás alatt történt” – mondta el az African Eye News Service (AENS) riporterének Humphrey Khoza, aki először nem is tudta, hogy miért olyan dühös rá a lány, akivel decemberben jött össze.

A férfi elmondása szerint a lány beleegyezésével szexeltek, de a lány azt nem tudta, hogy az aktust laptopja kamerájával videóra vette. „Nem akartam megmutatni senkinek, és máig nem tudom, hogyan került fel a közösségi oldalakra” – állította Khoza.

Bár többen is azt tanácsolták neki, hogy emeljen vádat a lány ellen a támadás miatt, Khoza közölte: nem látja értelmét annak, hogy bíróság elé citálja a középiskolást. A per „nem fogja visszaadni a férfiasságomat, és börtönbe kerülése csak a jövőjét tenné tönkre” – jelentette ki a férfi.

A beszámoló szerint Khoza „nem tudja használni a péniszét” és jelenleg egy csövön keresztül tud csak vizelni. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik