Nagyvilág

Még nem áll bíróság elé Malina Hedvig

Malina-Hedvig(210x140).jpg (Malina Hedvig)
Malina-Hedvig(210x140).jpg (Malina Hedvig)

A Nyitrai Járásbíróság elutasította a hamis vallomástétel miatt benyújtott vádindítványt, a főügyészség azonban fellebbezett, az ügy így a kerületi bíróságra kerül.

A Bumm.sk magyar nyelvű szlovákiai hírportál információi szerint a Nyitrai Járásbíróság azzal indokolta döntését, hogy Zsák Malina Hedvignek mint magyar állampolgárnak joga van a vádirat magyar nyelvű fordításához, ilyet azonban a főügyészség nem nyújtott be, és nem is világosította fel erről a jogáról a vádlottat.

A szlovákiai Csallóközből származó asszony tavaly ugyanis felvette a magyar állampolgárságot és családjával Győrbe költözött, mint akkor elmondta, nem a bírósági eljárás miatt, hanem a gyermekeit akarja megóvni a rendőri zaklatástól. Ügyvédje, Roman Kvasnica most elárulta, hogy védence most várja harmadik gyermekét, akit már nem Szlovákiában fog megszülni.

Monika Farkasová bírónő a vádindítvány elutasítását azzal indokolta, hogy az ügyész nem világosította fel az asszonyt, a büntető perrendtartás alapján magyar állampolgárként jogosult arra, hogy a vádiratot magyar fordításban kapja meg. „Erről a jogáról  a vádlott lemondhat, viszont  az aktában nyoma sincs annak, hogy az ügyész felvilágosította volna. Mivel ezt nem tette meg, kötelessége lett volna lefordíttatni a vádiratot“.

A Nyitrai Járásbíróság bírónője az indoklásban felhívja a figyelmet arra is, az ügyészségnek tudomása volt arról, hogy a nő magyar nemzetiségű, ez már a 2007. május 14-i rendőrségi kihallgatás jegyzőkönyvében olvasható. Ügyvédje a 2014. január 23-ai iratismertetésen is kérte a magyar fordítást,  ennek az ügyész nem tett eleget. Az ügyészségnek arról is tudomása volt, hogy 2013 decembere óta Zsák Malina Hedvig magyar állampolgár, a vádindítványt mégis úgy nyújtotta be, hogy ezt a tényt figyelmen kívül hagyta

A szlovák főügyészség szóvivője bejelentette: fellebbeztek a bíróság döntése ellen, mert azt jogellenesnek tartják. A szóvivő szerint az ügyész nem adhatott ki határozatot a vádirat lefordíttatásáról, annak ellenére sem, hogy ezt idén novemberben a bíróság kérte. „A vádlott az előkészítő szakaszban nem kérte a fordítást,  jelenleg pedig az ügyész nem jogosult erről dönteni, mivel csak egy a perben álló felek közül” – mondta.

A jogvitának a kerületi bíróság vethet véget, amely arról fog határozni, minden feltételt teljesített-e az ügyészség, hogy Hedvig élhessen a védelemhez és az igazságos eljáráshoz való jogával. Az ügy lényegéről, vagyis arról, megalapozott-e a hamis tanúzás miatt emelt vád, egyelőre szó sincs. Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica mégis bizakodó,  azt mondta,  a Hedvig elleni 2007-es vádemelés óta ez az első alkalom, hogy valamelyik szlovák hatóság egyáltalán elismeri, hogy védencének is vannak jogai. Az újabb tárgyalás kiírása hónapokba telhet.

Malina Hedviget 2006-ban ismeretlenek megverték Nyitrán, mert magyarul beszélt az utcán. Az elkövetőket a rendőrség nem fogta el, Malina Hedvig ellen viszont hamis vallomástétel vádjával eljárást indítottak. Robert Fico miniszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter egy sajtótájékoztatón hazugnak titulálták a megvert diáklányt, és kategorikusan kijelentették, hogy a támadást csak kitalálta. 

A Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt indított szlovák főügyészségi vizsgálat idén januárban ért véget, nem minden bonyodalom nélkül. A nő ügyvédje azt nehezményezte, hogy az az ügyésznő már az egyeztetés kezdetén közölte velük: a vizsgálati anyagot továbbítják a bíróságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik