komptűz (komptűz)
Külföld

Komptűz: már öt halott van

Neményi Márton
Neményi Márton

ír, fotóz. 2014. 12. 29. 12:45

Az áldozatok kiléte egyelőre ismeretlen. Több mint 150-en még mindig az olasz hajón fagyoskodnak.

További négy ember halt meg a kigyulladt olasz kompon a görög partoknál – adta hírül a CNN. Ezzel tehát a halálos áldozatok száma összesen öt. Az olasz haditengerészet adatai szerint a görögországi partoknál kigyulladt Norman Atlantic nevű olasz komphajóról eddig 329 embert sikerült kimenteni. Az Albánia partjainál hánykolódó hajó fedélzetén még 159-en vannak.

A bari városi vádhatóság eközben azt közölte, hogy bűnügyi nyomozást indítanak a legalább egy ember halálát okozó baleset ügyében. Giuseppe Volpe ügyész azután jelentette be az eljárás megindítását, hogy megérkezett a kikötővárosba az a teherszállító hajó, amelynek fedélzetén a Norman Atlantic 49 utasát partra szállították.

Az olasz komphajó rakodóterében vasárnap hajnalban ütött ki tűz, amelynek oka egyelőre ismeretlen. Mintegy kétszázhúsz jármű van a hajó gyomrában. Értesülések szerint 15 teherautó olajat szállított. A hajó a görögországi Patrasz kikötőjéből tartott az olaszországi Anconába, és Othonoi görög szigettől 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést. Úgy tudjuk, az utasok között két magyar is van.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.