Nagyvilág

Franciaországban betiltják az Ubert

Franciaország január 1-től betiltja az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatást, akkor lép ugyanis életbe a taxik tisztességes versenyét szabályozó törvény.

Hétfő hajnalban forgalomlassító tiltakozásba kezdtek a párizsi taxisok a francia fővárosba bevezető útszakaszokon. A repülőterekről a Párizs felé vezető autópályákon mintegy száz taxi foglalta el a sávokat, lépésben haladva a belváros felé. Délutánra terveznek az Invalidusok terére megérkezni, ahol tiltakozó nagygyűlést tartanak.

A három legjelentősebb francia taxisszervezet azért szólította fel blokádra a tagjait, mert a párizsi kereskedelemi bíróság pénteken nem tiltotta be az UberPop mobiltelefonos alkalmazás üzemeltetését, amely a taxisok szerint tisztességtelen versenyben veszi el a bejegyzett taxisoktól a munkát, miután a szolgáltatást nyújtó sofőrökre nem vonatkoznak a taxisokra érvényes szigorú követelmények.

Arra a kérdésre, hogy az alkalmazás a közeljövőben be lesz-e tiltva, a belügyi szóvivő közölte: “Teljes mértékben”. “A kormány által a taxik szabályozására beterjesztett és megszavazott törvény január 1-jén lép életbe, és az szigorú lesz az ilyen jellegű vállalatokkal szemben” – tette hozzá Pierre-Henry Brandet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik