Nagyvilág

Letartóztatták, mert rátörte az ajtót félrelépő férjére

Egy kis kalapáccsal verte szét saját háza ajtaját, ami mögött férje a szeretőjével enyelgett.

„Tipikus. Félrelépésen kapod a férjed, és téged tartóztatnak le” – panaszkodott a 32 éves kínai nő az újságíróknak, miután rendbontás miatt őrizetbe vették és nagyjából négyezer forintnak megfelelő összegű pénzbüntetésre ítélték a kínai Tunchangban található otthonánál. A helyi rendőrségi szóvivő elmondása szerint „nem volt más választásuk”, miután kihívták őket a házhoz a házaspár veszekedése miatt. Az nem számított, hogy a veszekedést mi váltotta ki.

A Mirrorban megjelent beszámoló szerint a feleség éppen dolgozott, amikor egyik szomszédja felhívta azzal, hogy férje – a helyi korrupcióellenes hivatal vezetője – egy idegen nővel van együtt a házaspár otthonában. A nő azonnal odasietett, odarendelve több rokonát és barátját is. A lakásba azonban nem tudott bejutni, mert a bejárati ajtóban belülről ott volt férje kulcsa. Hiába dörömbölt, a férfi nem nyitott ajtót.

Ekkor az egyik szomszédtól kölcsönkért egy szerszámosládát, és egy kis kalapáccsal és villáskulccsal esett neki az ajtónak, hogy azt szétverve jusson be a lakásban, ahol férje és szeretője volt. Ezt már a férj sem tudta figyelmen kívül hagyni és végül odament az ajtóhoz, azt állítva, mélyen aludt, és ezért nem válaszolt.

Egy rendőrségi szóvivő elmondása szerint, amikor a rendőrök kiértek, a házaspár az ajtóban üvöltözött egymással, miközben a férfi szeretője az ablakrácsokat szétfeszítve elmenekült a helyszínről. Olyan gyorsan távozott, hogy még autóját is otthagyta a ház előtt – közölte a szóvivő. Aki szerint nem volt választásuk, le kellett tartóztatniuk a feleséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik