Nagyvilág

Titokzatos betegségben szenved több száz lány

Lehet, hogy tömeges hisztéria, de az is előfordulhat, hogy egy oltás mellékhatása miatt lesznek rosszul egy kolumbiai kisvárosban.

Titokzatos betegségben szenved több mint kétszáz lány egy kolumbiai kisvárosban, szüleik attól tartanak, hogy ez annak a méhnyakrák elleni oltásnak a mellékhatása, amelyet az utóbbi hónapokban kaptak a fiatalok – arja az MTI. 

A betegség tünetei ájulás, végtagzsibbadás és fejfájás. Vannak, aki szerint tömeges hisztériáról van szó az ország északi részén, a Karib-tenger partján fekvő, 95 ezer lakosú El Carmen de Bolivarban, de sok szülő úgy gondolja, hogy a Gardasil oltás okozza ezt. A városban szerdán békés tüntetést rendeztek a lakosok, és követelték az ügy alapos kivizsgálását.

A város polgármestere az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az első esetek május végén jelentkeztek, és számuk azóta folyamatosan nő. A múlt hétvégén már 120 lányt kellett a helyi kórházba szállítani, ami túlterheli az intézményt. Egyik beteg sincs életveszélyben és azóta mindegyiküket hazaengedték – mondta.

A városban már jártak országos egészségügyi szakértők, és vérmintákat vettek, felmérték, milyen környezeti veszély áll fenn, majd közölték, hogy nincs bizonyíték az oltóanyag káros voltára. A Gardasilt kiterjedten tesztelték, és a világon mindenütt ismerik – tették hozzá. Kolumbiában 2,9 millió nőt oltottak be vele.

Kolumbiában évente több mint háromezer nő hal meg méhnyakrákban.

A Merck gyógyszergyártó cég latin-amerikai kommunikációs igazgatója közölte, hogy a cég minden oltóanyaga – így a Kolumbiába szállítottak is – megfelelnek a szükséges minőségi és biztonsági követelményeknek.

Mellékhatás? – kérdések a Gardasil (Silgard) körül

A Gardasil leggyakoribb mellékhatásai: fájdalom, gyulladás, viszketés, zúzódások, vörösödés az injekció helyén, fejfájás, láz, émelygés, zavartság, hányás, ájulás. Utóbbi az oltás beadása után is előfordulhat.

A Gardasilt Spanyolországban 209-ben visszavonták, miután két lány rosszul lett a beadását követően. Itthon is bevizsgálták a szert – amit Silgard néven találhatunk meg a gyógyszertárban, – és az illetékesek mindent rendben találtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik