Nagyvilág

Humanitárius katasztrófa fenyeget Gázában

Százezernél is több palesztin kényszerült elmenekülni lakhelyéről és az ENSZ-től segítséget kérni a gázai konfliktus két héttel ezelőtti kitörése óta.

Az ENSZ tudomása szerint meghaladta a százezret azoknak a száma, akik a világszervezet palesztin menekültekért felelős testületénél (UNRWA) kerestek menedéket.

“Ez fordulópontot jelent az UNRWA számára, mivel a szervezetünknél menedéket keresők száma már kétszer akkora, mint a legutóbbi konfliktus idején, 2009-ben volt” – mondta az UNRWA szóvivője, Christopher Gunness.

A szóvivő azt is bejelentette, hogy az UNRWA a menekültáradat miatt 69 új menhelyet nyitott Gázában.

Iskolában rejtették el a rakétákat

A két hete tartó izraeli offenzívában eddig több mint 570 palesztin vesztette életét és 3350-en megsebesültek. Korábban a palesztin hatóságok kétszázezer menekültről beszéltek.

Az UNRWA arra szólította fel a harcoló feleket, hogy tartsák be a nemzetközi jogot, különösképpen a humanitárius jogot, illetve az ENSZ tulajdonának (köztük az UNRWA menhelyeinek) sérthetetlenségét.

 
Egy lakóház romjai Gázában egy izraeli légi csapás után 
Fotó: MTI/EPA 

Ez utóbbi felszólítás vélhetően arra utal, hogy az UNRWA a múlt héten elrejtett rakétákra bukkant egyik gázai iskolájában. A szervezet elítélte a “példátlan” esetet.

A nemzetközi humanitárius jog egyebek mellett előírja, hogy fegyveres konfliktusok során csak katonai célpontokat lehet megtámadni, illetve mindent meg kell tenni a civil halálesetek elkerülése érdekében. Izraelt sok bírálat éri, amiért a konfliktus áldozatainak többsége civil. Izrael ezzel szemben azt állítja, hogy a Hamasz palesztin radikális szervezet élő pajzsként használja a polgári lakosságot.

Tovább nőt az izraeli veszteséglista

Kedd reggelre huszonhétre nőtt az elesett izraeli katonák száma az Erős Szikla nevű hadművelet szárazföldi harcaiban – közölte az izraeli média.

A Hamasz gázai övezeti fegyvereseivel folytatott harcokban éjszaka újabb két izraeli katona vesztette életét. A hétfői hét és a hétvégi tizenöt haláleset után Izraelben ezekben a napokban folyamatosan temetések zajlanak az ország különböző katonai temetőiben.

A halottak között egy francia-izraeli és két amerikai-izraeli kettős állampolgár is van. Mindkét amerikai fiatal „magányos katona” volt, vagyis nincs családjuk a zsidó államban. Egyikük a Makabbi Haifa nevű sportklub szurkolótáborának lelkes tagja volt, s a klubban attól tartottak, hogy külföldi lévén nincsenek ismerősei, rokonai, és kevesen lesznek temetésén, ezért arra kérték híveiket, hogy kísérjék el utolsó útjára. Hétfő esti, haifai temetésén húszezren jelentek meg.

Az izraeli kórházakban százhuszonhárom sebesült katonát ápolnak, hatan közülük súlyos állapotban, lélegeztető gépeken vannak. Hajnalban négy gázai övezetbeli civil sebesültet is a Tel-Aviv melletti Tel Hasomér kórházba szállítottak. A hadsereg a palesztinok számára tábori kórházat állított fel az övezet erezi átkelőjénél, de az izraeli tízes csatorna híradása szerint a Hamasz nem engedi, hogy odaszállítsák őket.

Az izraeli hadsereg keddig hatvanhat, alagutakhoz vezető lejáratot tárt fel az övezetben, amelyek huszonhárom, Izrael elleni rakétatámadásokat vagy terrorakciókat szolgáló föld alatti folyosóhoz vezetnek. Hat alagutat felrobbantottak ellenőrzött körülmények között.

A szárazföldi harcokban az izraeli katonák megöltek száznyolcvanhárom palesztin fegyverest, és őrizetbe vettek huszonnyolcat, akiket kihallgatásra Izraelbe szállítottak a Sin Bét belbiztonsági szolgálat egységeihez.

A Hamasz fegyveresei rajtaütésekkel próbálják megakadályozni, hogy az izraeli katonák megtalálják és felszámolják az alagutakat. A gázai iszlamista szervezetek többéves munkával föld alatti, betonfalakkal övezett folyosórendszert építettek ki szellőzéssel és világítással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik